Öndiagnózis?

Öndiagnózis alapján antiszociális személyiségzavarra való hajlamot állapítottam meg, amellett, hogy tudom, hogy öndiagnosztizálás nem éppen biztos.
Az empátiám nagyon alacsonyan van. Azok iránt érzek csekély szint? empátiát, akik iránt valamiféle köt?désem van (szül?k, testvér, barátn?). Nem tudom, hogy szeretetet érzek vagy köt?dést, vagy csak tulajdonomként kezelem ?ket. Emellett szeretem mások érzelmeit tönkretenni, látni, hogy fŕj nekik, amit tettem és s?r?n szoktam hazudni is figyelemfelkeltés céljából is, bár err?l próbálok leszokni. Egy ideje elkezdtem pszichopatákról és szociopatákról szóló filmeket/könyveket olvasni, és feler?södött bennem az, hogy milyen is volna ölni. Félek, hogy ez csak er?södni fog...
17 éves vagyok, és elég sok probléma volt a családban 2-3 év alatt, ami nem feltétlenül engem ért, de én is részese voltam. Lehet, hogy csak azért gondoltam pszichopátiára, merthogy a b?ntudat/empátia hiányát valamivel tudjam magyarázni, de meg szeretném kérdezni, hogy a szakért? szerint ez minek t?nik, érdemes-e foglalkozni vele? (Engem nem zavar igazán.) Válaszát el?re is köszönöm.

Kedves Kérdez?!

Pusztán a leírtak valóban részei annak a listának, ami a jelenleg használatos, és szakmailag elismert diagnosztikai kézikönyvben az antiszociális személyiségzavar kritériumait tartalmazza – ugyanakkor azzal mélységesen egyetértek, hogy az öndiagnózis „nem biztos”, de még tovább is megyek: jó ötletnek se mondanám. A személyiségzavarok felmérése, diagnosztizálása rendkívül összetett, nagy szakmai tudást, tapasztalatot és gyakorlatot igényl? dolog, nem utolsósorban: személyes kapcsolat keretein belül történ? folyamat!

Ön annyival több annál, mint amit itt leír. És az a sok-sok minden er?sen befolyásolja azt, hogy valójában mivel is állunk itt szemben? Tiszteletet ébresztett bennem az önelemzésre való nyitottsága, önismereti vágya – én ugyanis ennek „címkézem” a levelét, ha már itt címkéket keresünk. Valami megíratta Önnel ezeket a sorokat (biztos sok minden más is ezeken kívül): ne hagyja ezt a lendületet veszni, arra bátorítom, induljon tovább a felfedezés útján! Nem áltatom: rögös lesz, sokszor egész másfelé vihet, mint gondolta, sokszor majd inkább feladni lenne jó, fáradtan, kétségbeesve, csalódottan – vagy épp könnyelm?en, haragosan. Keressen ehhez egy útitársat, aki szerint szintén érdemes ezzel foglalkozni; aki szerint szintén érdemes Önnel foglalkozni. (Csak nem a levél írásában is valaki áldásos szerepet játszott...? :-) ) Hogy az út során a jelleme er?sségeit egyre inkább képes legyen épít? módon kibontakoztatni, árnyékait pedig képes legyen igazán meglátni, és változtatni azon, amin érdemes. Itt, most van erre a legjobb id?!!! Ne hagyja veszni. Egyéni vagy csoportos önismereti, illetve pszichoterápiás formát is érdemes kipróbálnia.

Üdvözlettel

Simon Sarolta