23 éves egyetemista lány vagyok, a barátom is 23 éves, akivel 1 év 3 hónap után szakítottunk, azt mondja, jó neki most egyedül. Gimnáziumban osztálytársak voltunk, nekem már akkor is tetszett, de neki akkoriban is volt barátn?je. Úgy hozta az élet, hogy ugyanarra az egyetemre kerültünk, neki még megvolt az el?z? kapcsolata (ami 4 évig tartott), nekem is volt párom. Az el?z? két barátn?je megcsalta, ahogy engem is a volt barátom, és tavaly májusban összejöttünk. Róla tudni kell, hogy 16
éves kora óta folyamatosan volt barátn?je, bár én csak a 3. vagyok/voltam, 7 év folyamatos kapcsolatban levés miatt, elege van kicsit. A szülei magára hagyták, nem nagyon támogatták az egyetemi évek alatt, mindent saját magának kellett elintéznie, pénzt keresni, közben tanult, és gondoskodott magáról, alig járt haza. Nagyon okos, kitartó, becsületes, ?szinte ember, sok sikert ért már el az életben, de a szüleit?l sosem kapott igazi elismerést. Azt mondta, mindenki t?le várja, hogy motiváljon mindenkit, de ?t ki motiválja?
A kapcsolatunk nagyon jó volt, megértettük egymást, ?szinték voltunk, és nagyon szerelmesek. Augusztus eleje óta viszont megromlott a kapcsolatunk. Azt mondta, hogy elege van a párkapcsolatokból, és hogy önmaga akar lenni kicsit. Megbeszéltük, hogy én nem korlátoztam ?t, nem zártam be a kapcsolatunk alatt, és mondta, hogy nem velem van a baj, hanem az ? lelkével, és nem tudja most azt nyújtani nekem, amit megérdemlek. A régi barátain kívül nincs szüksége senkire, hogy jól érezze magát, azt mondta, hogy rám szüksége van, csak barátn?re nem. Nagyon sajnáljuk mindketten az egészet, de úgy érzem, és szerintem ? is, hogy most tehetetlen, ki van merülve. Nem tudom, hogy keressem-e ?t, vagy hagyjam most egy ideig, viszont tudja, hogy számíthat rám, ha szüksége van valamire. Úgy váltunk el múlt héten (akkor találkoztunk utoljára, pedig ? is itt lakik a kollégiumban, de azóta nem beszéltünk), hogy egyikünk érzelmei sem változtak, és hogy csináljuk mindketten a dolgainkat most. Abban maradtunk, hogy barátkozzunk, de egy hete ? sem keres, és nem tudom, mit tegyek. Szeretném ?t visszakapni, mert nagyon jó ember, és jól m?ködött a kapcsolatunk is - igaz, a kommunikáció kett?nk között nem mindig m?ködött, mert szerette magában tartani a dolgokat, és egyedül megbirkózni a problémáival, de az utóbbi id?ben ebben is fejl?dött.
Nem voltak eget renget? problémáink a kapcsolatunkban, úgy érzem. Nyáron együtt laktunk a kollégiumban, és lehet, kicsit az is sok volt neki, hogy napról-napra együtt voltunk, mert az el?z? kapcsolatában csak hétvégente találkoztak. Év közben pedig nem laktunk együtt, csak 2 hónapra nyáron. Most sem lakunk együtt.
Van egy régi lánybarátja, akivel a nyár folyamán találkoztak életükben el?ször, eddig (10 éve ismerik egymást) csak neten beszéltek, de megkérdezte, hogy mit szólnék, ha találkoznának, és hogy ha nem szeretném, akkor nem fognak. Belementem, mert megbízom benne, és nem gondolnám, hogy lenne köztük valami, mert azt elmondta volna, csak lehet, hogy a lány is lehet rá ilyen hatással, hogy ne foglalkozzon semmivel, élje az életét...stb. Az egyetem alatt végig dolgozott, alig aludt, suliba járt, mindig volt mit csinálnia, de május óta csak dolgozni jár, megvan a nyelvvizsgája, jogsi, tanulmányi versenyeket nyert, és most felszabadult egy csomó ideje, elkezdett gondolkozni.
Nem tudom, mit tegyek, nem akarom elhinni, hogy akit annyira szeretett/szeret, csak így, ilyen könnyedén eldobja magától, csak azért, hogy ne bántson? Kb 2 hónapja még imádott, amióta összejöttünk többször mondta, hogy elvesz feleségül, és én t?le komolyan is vettem. Úgy érzem, hogy jó volt minden köztünk, ennek ellenére mégis így alakult, ezért nem értem. Próbálok nem önz? lenni és nem a kapcsolatunkra gondolni, hanem rá is, mert lelkileg most nagyon összeomlott. Van esély
még a kapcsolatunkat folytatni? Kérdeztem, hogy hülyeség lenne-e várnom rá, azt mondta nem tudja, de ha nem változunk meg mindketten nagyon, amir?l gondolja, hogy nem fogunk, akkor lát még esélyt.
