Az orgazmus a fejben d?l el? 18 éves vagyok,a barátommal másfél éve vagyunk együtt, ? vette el a szüzességemet. Szuper vele a szex, mindent nagyon jól csinál, de sajnos nincs orgazmusom. Az elején mondtam neki, szomorú lett, amiért nem tud kielégíteni, de mindenhogy próbálkozott, hogy sikerüljön neki, mégsem ment. Minden szeretkezésünk után megkérdezte, hogy, na volt orgazmusod? Ez eléggé frusztrált, és egy id? után azt hazudtam neki, hogy igen, volt és azóta megjátszom. De ebbe kezdek belefáradni. Azt tudni kell, hogy maszturbálok, könnyen van orgazmusom és mindig. Szerintem nálam ez egyértelm?en pszichés probléma, mert szex közben, úgy érzem, nem tudom elengedni magam, plusz mindig rá koncentrálok, hogy hátha most sikerül az orgazmus. Kérem, segítsen! Mit kéne csinálnom?
Az orgazmus fejben d?l el?
Kedves Kérdez?!
A nemi aktus – különösen n?knél – nem feltétlenül vezet orgazmushoz. Ugyanakkor sok esetben el?fordul, hogy együttlétkor nem, maszturbációnál azonban átélik a gyönyört. Ezt mindenképpen jó hírként kell kezelni, ugyanis azt jelenti, hogy szó sincs orgazmusképtelenségr?l.
Az olyan jelleg? orgazmuszavarnál, amir?l Ön is ír, nagyon gyakran valóban pszichés okok állnak a háttérben. Olyanok, mint pl. a frusztráció, amely a „teljesítmény eléréséb?l” ered.
Figyelje meg, mi a különbség a maszturbálás és az együttlétek között. Elképzelhet?, hogy hosszabb el?játékra, több gyengédségre (vagy éppen határozottságra) van szüksége, esetleg arra, hogy a csiklót több ingerlés érje.
Legyen egy kicsit „önz?”, igyekezzen szex közben több figyelmet fordítani önmagára – ezzel még nem fosztja meg párját az örömt?l.
Ajánlom figyelmébe a Brauer házaspár könyvét, amely a Szerelem mesterfokon – ESZO (avagy elnyújtott szexuális orgazmus) címet viseli. Ebben számos technikát, gyakorlatot ismerhet meg (és próbálhatnak ki együtt), amelyek segítik a gyönyör elérését.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
