Egy hónapja fogadtunk örökbe egy gyereket, akit a nagymamaja nevelt. A gyerek most 7 éves, a nagymama meghalt, így került hozzánk. Nekünk már van egy 18 éves fiunk. Eddig különösebb probléma nem volt, szeret nálunk, nem is emlegette a nagymamát. Pár napja viszont kezdett beszélni róla, s azóta a viselkedése is kezd megvaltozni, például eldugta a telefonjainkat, egy kislány szemüvegét hazahozta, nem akar megosztani senkivel semmit, s irigykedik is. Szeretnék segíteni neki, ebben kérném a segítségét.
Örökbefogadás
Kedves Csöpike!
Fogadott gyermekük nagyon nehéz helyzetben van. Az a személy halt meg, aki nevelte, egy új közegbe került. Biztosan annak is oka van, hogy miért nem a szülei nevelték. Egy többszörösen traumatizált gyermekről van szó. Az, hogy nem a megszokott módon viselkedik, nem azt jelenti, hogy nem szeret Önöknél lenni, sőt! Biztonságban érzi magát, így a negatív érzések, félelmek előjöhetnek. Nagyon nagy bizalom kell a gyermek részéről, hogy a félelmeit meg merje mutatni. Javaslom, hogy amikor szóba hozza a nagymamát, beszéljenek vele róla. Az ő szintjén, az ő kérdései mentén érdemes haladni. Faggatni nem szabad, de minden kezdeményezésre nyitottnak kell lenni. A viselkedésével kapcsolatban pedig visszajeleznék neki, hogy ez a mi családunkban nem szokás, nem elfogadott. Meg lehet kérdezni tőle, hogy miért csinálta. Amennyiben nagyon elharapózna a helyzet, szakember segítségét is lehet kérni.
Sok türelmet kívánok!
Kovács Réka
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
