Nagyon-nagyon aggódom. Tavaly étkezési zavarom volt (sikerult kikecmeregni belole). Még mindig nem barátkoztam meg a testemmel. Van egy nagyon jó és komoly párkapcsolatom, de
valami mégsem teljesen jó. Szóval folyton szomoru vagyok, egyedül érzem magam, és úgy érzem, a szüleim sem büszkék rám. A n?veremmel máshogy bánnak, ?t inkább álomvilágban tartják, viszont engem nem. Sok barátom van, de mégsem érzem, hogy lennének. Sokszor azt érzem a barátomnal, hogy néha mondanám, hogy ennyi, feladtam, de imádom. Nélküle rég osszetörtem volna. Egyszer?en már nem tudom, mit tegyek. Össze vagyok zavarodva és kezdek összetörni. (16 éves lány)
Össze vagyok zavarodva
Kedves 16 éves lány!
Borúsan látja a jöv?t, nem elégedett önmagával, kevés örömöt él meg és nem motivált közeli és távoli célokra. Így hangzik ez kívülr?l. Úgy t?nik, hogy valamilyen szint? hangulatzavaral, hangulati nehézséggel küzd. Ennek mélyebb feltárásához az említett családi kötelékek feldolgozása is praktikus lenne hosszú távon. Addig is el tud indulni a praktikus oldalon: feleleveníteni az örömöket, az er?sségeket, az értékes kapcsolatokat. Párja többször is felmerült: jó, ha meg tudja fogalmazni, pontosan mi is az, ami miatt magányos mellette, de közben idézze fel azt is, amit szintén említett: támasza, segít?je is ez a srác. Keressenek aktuális öröm forrásokat, közös programokat. Emellett fontos lenne ugyanezeket egyedül is megtenni: megtalálni, hogy korábban mi volt az, ami motiválta, és mi lehet most, ami értelmet ad?
Ha van a közelben csoport, ahol más hasonló korú és nehézséggel küzd? fiatalok vannak, az jó lenne arra, hogy a negatív hangulatok és érzések se pusztán elfojtva legyenek, csak éppen nem folyamatosan az el?térben. Érdekl?djön iskolában, vagy egyéb helyeken, hogy van-e ilyen. Lehet ez a támogató csoport akár több barátja is, akikkel rendszeren találkoznak. Ne hagyja, hogy uralkodjon a rossz kedv, hanem legyen el?re terve, hogy mit szeretne tenni. Túl lehet ezen jutni! Ha ez az állapot hosszan fennmarad, nyugodtan keressen személyes szakmai segítséget!
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
