Hirdetés

Óvodai változások

Kisfiam 5 éves, most lesz nagycsoportos az óvodában. Kiscsoportban két óvón?vel és egy dadussal kezdett a csoport, majd középs?re leváltották az egyik óvón?t, a csoport sokáig egy dadussal és egy óvón?vel m?ködött. Középs? csoportban kaptak egy új óvón?t, id?közben a másik óvón? (aki a kezdetekt?l velük volt) áldott állapotba került, így a csoport fél évig az új óvón?vel és a
dadussal m?ködött. Véletlenül tudomásunkra jutott (ugyanis err?l hivatalos tájékoztatást nem kapunk, kérdéseinkre választ szintén nem), hogy nagycsoportra az óvodavezetés úgy döntött, lecseréli az eddig egyetlen állandó személyt a csoportban (akihez mind a gyerekek, mind pedig a szül?k ragaszkodnak), valamint a csoportszoba lecserélését tervezik. Így a gyerekek szeptemberben egy "régebbi" óvón?vel (aki 1 éve sincs velük), egy új óvón?vel, egy új dadussal, egy új csoportszobában kezdenek. A 30 f?s csoportból többen nehezen viselik az állandó
változásokat. Én kisgyermeknevel?ként fontosnak tartom a személyi és tárgyi állandóságot, azonban az óvodavezetés úgy véli, nagycsoportosokat "ez már nem viselhet meg" és "túl fogják élni". Azzal, hogy túlélik, természetesen én is tisztában vagyok. Nem tudom, jogos-e az aggodalmunk. Kérem, írja le véleménye szerint, milyen hatással lehet a gyerekekre az állandó változás, hogy jogos-e az aggodalmunk. Illetve, hogy szakmailag alátámasztható-e az igény, hogy maradjanak a gyerekek az eredeti csoportszobában, az eredeti dadussal. Lehet fontos 5-6 éves gyerekeknek az állandóság, vagy ilyen korban ez tényleg egy "elhanyagolható" tényez??


Kedves Nanonymus!

Mindenképpen meg tudom er?síteni azt a gondolatot, hogy a gyermekek életében nagyon fontos az állandóság, a kiszámíthatóság. A fizikai és személyi környezet állandósága segít a bels? biztonság megteremtésében, mely talaja lesz a felfedezés örömének. Ha a gyermek számíthat arra, hogy akik ma körbeveszik, holnap is ott lesznek, megtapasztalhatja, hogy helye van a világban, és az ?t körbevev? emberek életében neki is helye van. Ha a környezet stabil, számíthat rá, hogy ha ma otthagy egy játékot, holnap játszhat vele. Hogy ma megéri odaadni annak, akinek szeretne kedveskedni, mert holnap is ott lesz. A megtapasztalt állandóság lesz a talaja annak, hogy a környezetet biztonságosnak fogja a gyermek ítélni, és lesz egy biztos háttér, ahova visszatérhet a felfedezés izgalmából, vagy az esetleges kudarcok után. Vannak, akik azt gondolják, hogy a gyerekeket minél el?bb hozzá kell szoktatni a változásokhoz, hiszen akkor lesz alkalmazkodó feln?tt, de pont az ellenkez?je igaz. Ha van egy biztos alapom, egy biztos hátterem, könnyebb az izgalmakkal teli helyzeteket kezelni, hiszen belül béke van. Ha már óvodás korban gyakran kell új helyzetekhez alkalmazkodni, a lelki kapacitás erre megy el, és nem tud a bels? stabil világkép kialakulni. A fent leírtakat a modern köt?déselméleti kutatások is meger?sítik, kiemelt helyet szentelve a személyi állandóságnak.

De nem kell a gyermeklélektan alapos ismer?jének lennünk, hogy a fent leírtakat átérezzük: feln?ttként is mindenki izgul egy új munkahelyen, vagy ha új f?nököt kap. A gyerekeknek az óvoda a munkahelyük. Ezt a stresszt a gyerekek hatványozottan élik meg, hiszen nekik még nem állnak rendelkezésre azok a stratégiák, amik egy feln?ttet segítenek ilyen helyzetekben.

Igen, túl fogják élni a gyerekek ezt is, és a szerencsésebbeket - akiknél az otthon stabilitása biztos háttérként van jelen - kevésbé viseli meg, de nem gondolom, hogy az óvoda egy túlél?tábor kellene hogy legyen, hanem sokkal inkább egy biztos háttér, ahol meg lehet olyan dolgokat tanulni (pl. társas készségek), amit otthon nem.

Ha van mód rá,érdemes lehet konfrontálódni a vezet?vel, a segítségét kérni, hogy mit lehetne tenni a gyakori változtatások ellen. Fontos ennek a beszélgetésnek a hangulata, nem érdemes a viszonyt elmérgesíteni, de fontos lenne a közös hangot megtalálva közösen dönteni a gyerekek mindennapjairól.

Üdvözlettel,
Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.