Megpróbálom összeszedetten megfogalmazni, amit kérdezni szeretnék. Van egy áprilisban 3 éves kisfiam, aki szeptemberben kezdené az óvodát. A férjem Ausztriában dolgozik, és a kisfiam az utóbbi id?ben nagyon ragaszkodik hozzá - gondoltuk, megpróbáljuk, hogy kiköltözünk hozzá. A kisfiam az én meglátásom szerint eléggé visszahúzódó, amit abban látok, hogy a játszótéren - már ha hajlandó velem lejönni - nem igazán játszik senkivel, inkább különvonul és egyedül vagy velem játszik. Édesanyám óvodában dolgozik, ott is, ha beviszem, egyedül játszik, hozzámbújik. Az utóbbi id?ben mondogatom neki az óvodát, és tetszik is neki a helyzet. A kérdésem ezek után az lenne,hogy jó ötlet-e egy vadidegen országban beíratni egy olyan óvodába, ahol semmit sem fog megérteni, hiszen várja az óvodát, de ? azt hiszi, oda fog járni, ahol a mamija dolgozik! Nem tudom, én reagálom-e túl és nem lesz semmi baj, de én nagyon tartok attól, hogy ez lelkileg, érzelmileg nem lesz rá jó hatással. Mert a rokonok azt mondják, illetve apuka is, hogy legalább megtanul németül, de szerintem ez fele olyan fontos, ha a kisfiamat lelkileg tönkreteszi. Nem tudom, ki gondolkodik jól - és tudom, a család együtt lenne, de milyen áron? Remélem, sikerült megfogalmazni a kérdésemet. Válaszát türelemmel és el?re is köszönettel várom!
Óvodakezdés - külföldön?
Kedves Anita!
Szerintem jól látja, hogy az ország- és nyelvváltás plusz az óvodakezdés együtt túl nagy falat egy társaságban még lassan oldódó, anyukájához igencsak ragaszkodó kisgyereknek. Az ovi az ? számára még egyszer?en csak az a hely, ahol a mama dolgozik, és nem hinném, hogy mélységében el tudja képzelni ott a napjait az anyukája nélkül.
Az óvodai beszoktatásnak nem véletlenül az a f? funkciója, hogy a kezd? ovisok még a szül? jelenlétében megismerjék az óvónéniket, és elfogadják az ? irányításukat, segítségüket, megnyugtatásukat. Ez a bizalom, vagyis annak a stabil hite, hogy baj esetén az óvónéni megvéd, megvigasztal, teszi képessé aztán a gyerekeket, hogy elengedjék a szüleiket.
Teljesen idegen nyelv? környezetben ez a szül?r?l óvón?re való átterhelés hatványozottan nehéz. Nyelvi kapocs híján még a tapasztaltabb gyerekek is talajvesztettnek érzik magukat, az els? közösségbe lépés helyzetére én nem tenném rá ezt a plusz terhet. Viszont ha kiköltöznek, és megoldható, egy évet járhatnának közösen olyan játszóházakba, családi klubokba, stb., ahol kisfia az Ön jelenlétében – ha meg nem is feltétlenül tanulja, de – megszokhatja a nyelvi környezetet és az ismeretlen nyelv? gyerekek társaságát. Nevezhetik ezt akár óvoda-el?készít? évnek, hogy fenntartsák fia ovi iránti lelkesedését.
Sok szerencsét kívánok – Kiss Kinga
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
