Óvodás a táncórán

Tisztelt Szakért?! 3,5 éves lányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Kb. 4 hónapja járunk egy tánciskolába, azért gondoltam, hogy jó ötlet, mert folyamatosan pörög, jön-megy, táncol, egész napja a mozgásról szól. Nagyon tetszik is neki, soha nem teher, hogy reggel korán kelünk, utazunk 30 km-t, hogy ott legyünk. De! Még mindig bent kell ülnöm vele (ezt nem is tartom problémának, mert teljesen idegen környezet, csupa idegen ember, ráadásul ? a legkisebb a csoportban), gondolom, kell még id? neki. Viszont ha az oktató szól neki, hogy ezt nem így, hanem úgy kell csinálni, akkor rögtön sírni kezd, mert azt hiszi, hogy nem jól csinálja. Pedig egyfolytában dicsérem, soha nem mondtam neki, hogy nem jól csinálja, de mégis így reagál az ilyen helyzetekre. Kicsit mindig lemarad a lépésekkel a többiekt?l, de soha nem szóltunk rá, sem én, sem pedig az oktató. Próbáltam azt is, hogy ha nem érzi jól magát az órákon, akkor ne járjunk, de mindig menni akar, nem hagytunk még ki egy órát sem. Mit lehetne tenni, hogy ne vegye ennyire érzékenyen ezeket a dolgokat? Mert nem rászól, csak tanítja neki a lépéseket, de a lányom egyb?l azt hiszi, hogy nem jól csinálja. Lehet valamit kezdeni ezzel a helyzettel? Vagy meg fogja szokni, csak még id? kell? Válaszát el?re is köszönöm!

Kedves Anyuka!

Leveléb?l nem derül ki, bölcs?dés-e, esetleg óvodás-e már kislánya. Ha igen, akkor arról már lehet tapasztalata, hogy egy számára eredetileg idegen feln?tt irányítását (bátorítását, vigasztalását, stb.) kell elfogadnia a szül? távollétében. Egy átlagos három és fél éves a családtagokon kívül még csak kevés feln?ttre tudja kiterjeszteni azt a bizalmat, ami a fentiek elfogadásához szükséges. Kislányának szemlátomást még szüksége van az Ön jelenlétére – ha ez sem Önnek, sem az oktatónak nem okoz problémát, akkor maradjon is bent ebben a tanévben mindenképpen. Következ? tanávben talán már lesz olyan kis barátn?je, akivel szívesen bemegy majd együtt – a szül? után a következ? fázisban már egy ismer?s kortárs is elégséges kapaszkodó lehet ilyen helyzetekben.

Ami pedig magát az oktatást illeti: persze, hogy kislánya rászólásként érzékeli az oktató „tanítását”, hiszen számára a tánclépések vagy mozdulatok szóbeli oktatása még egyáltalán nem alkalmas forma. Egy ekkora gyerek szinte minden mozdulatot utánzással sajátít el, a testtudata egyszer?en még nem érett ahhoz, hogy szóbeli instrukciókat magára vonatkoztasson. Valószín?leg egyébként azért is van mindig kicsit lemaradva a többiekt?l, mert figyeli a mozdulataikat, és ?ket utánozva végzi el azokat saját maga is. Én hagynám, hadd csinálja így, dicsérném, elviselném azt is, ha nem tökéletesek a mozdulatai. A felszabadult mozgás öröme, a zene és tánc szeretete, a belülr?l fakadó motiváció véleményem szerint fontosabb ebben az életkorban a pontos mozdulatoknál. Ha az oktató ebben partner, akkor ez örömteli, jó közeg lesz kislánya számára.

Üdvözlettel – Kiss Kinga