Hirdetés

A párkapcsolatomat dobtam el érte

22 éves vagyok. Beleszerettem egy n?be, aki 17 évvel id?sebb nálam, 2 gyermeke van. Az akkori párkapcsolatomat eldobtam érte, pedig nem volt még semmi köztünk. Felvállaltam a két gyermekét és nagyon jó kapcsolatunk lett. Megtettünk mindent egymásért, nem veszekedtünk - egészen addig mesés volt, míg az exe fel nem bukkant, akivel viszonyuk volt. Elbizonytalanodott és feszült lett. Harcolt ellene, de egy id? után úgy döntött, folytatná a viszonyát az exčvel. Szeretem, szeretném visszakapni ?t és a gyerekeket. Mindennap látom, kollégák vagyunk. Keressük egymás társaságát a munkahelyen. Mit kéne tennem? Számomra nagy ereje van a szavaknak.


Kedves Oemtka!

Nagy bizalomra, bátorságra vall, ha meglév?, él? párkapcsolatát szakította meg egy reménybeli másikért. Valódi csoda, hogy ez a kapcsolat beteljesült, és a nagy korkülönbséggel együtt is családként tudtak élni. Ezzel együtt fontos kérdés, hogy a párja hogy élte meg ezt a kapcsolatot? ? is ilyen tökéletesnek látta? Ami pedig még fontosabb kérdés: tudtak-e ezekr?l a kérdésekr?l beszélni? Hogy váltak el, milyen volt a búcsú? Azt gondolom, a legtöbb, amit most lehet tenni, hogy megbeszélik a történteket. Fordulópont esetén jó visszanézni magára a kapcsolatra, hogy mi volt benne jó, mi az, ami kevésbé. Ezt érdemes lehet párhuzamba állítani azzal, hogy mire vágynak egy kapcsolatban. Ezek a válaszok segíthetnek annak eldöntésében, hogy a jöv?ben mit szeretnénk egymástól.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.