Nem tudom, mitév? legyek. 2 éve van egy kapcsolatom. Én 25 vagyok, a párom 42. A korkülönbség ellenére nagyon jól kijövünk. A válása nem miattam történt, már külön élt, amikor megismertem. A két fia a válás miatt sajnos teljesen elfordult t?le, mert nem tudták, hogyan dolgozzák fel. Sajnos az anyjuk is sokat tett érte. 2 évig nem akartak az apjukkal lenni. Mikor kiderült a mi kapcsolatunk, akkor már miattam is támadták a páromat a gyerekei. De ? ennek ellenére nem adta fel, harcolt értük, és én végig mellette voltam. 2 év visszautasítás után ez év februárjában teljesen megváltoztak a gyerekek. Most már odavannak az apjukért. Tudják, hogy vagyok neki, de nem beszélnek rólam. Egy pár napja a párom el?állt azzal, hogy nem szeretne még bemutatni nekik, mert nem tudja, mit váltana ki bel?lük. Fél, hogy megint elfordulnak t?le. Sajnos nem tud most nekem komolyabb kapcsolatot ígérni ett?l, mint ami most van. Hetente 2-3 alkalommal találkozunk, párszor felhív és ennyi. Neki most a gyerekek a legfontosabbak, és ezt vagy elfogadom, vagy nem. Mivel nekem is van egy kislányom, így tudom, mir?l beszél. De akarva-akaratlanul is rettenetesen fáj, hogy ki vagyok rekesztve az életéb?l. Egyik napról a másikra. Bármilyen családi összejövetel van, nem lehetünk ott, mert a két gyereket viszi. És a családja is most boldog, hogy végre megint velük lehetnek. Teljesen megértem a boldogságukat, én is örülök, hogy boldogok. De most én nem vagyok az. Nagy ?r van bennem, hiányzik a párom, a családja, és az, amiket együtt terveztünk. Teljesen eltávolodott t?lem. Azt gondolom, a kett?t másképp is meg lehetne oldani. Ha nincs a gyerekeivel, akkor mi is együtt lehetnénk. De soha nem hív sehová. Ha találkozunk is, csak este, ha megcsinálta a dolgát. Sajnos már nem tudom, mit tegyek. Borzasztóan szeretem. Félek, hogy ? nem szeret igazán. Kaptam már olyan választ a baráti körömben, hogy csak pótlék voltam, amíg nem voltak a gyerekei. Nem szeretné a kapcsolatot teljesen megszakítani velem, nem akar szakítani, de nem tud most komolyabban tervezni. És ? nem kér arra, hogy várjak rá, mert nem tudja, mennyi id?re van szüksége ahhoz, hogy ez változzon a gyerekekkel...
A páromnak most a gyerekei a legfontosabbak
Kedves Hölgyem!
Jó, hogy így alakultak a dolgok, miel?tt szorosabba f?znék a kapcsolatukat. Önbecsapás lenne azt gondolni, hogy a párja olyan kapcsolatot is elfogadna Önnel, amiben nincsenek benne a gyerekei. Lehet, hogy amíg nem lehetett együtt velük, addig Ön azt hihette, hogy már nem lesz komolyabb kapcsolatuk az apjukkal. Párja mindvégig arra vágyott, hogy ne veszítse el a gyerekeket. Most ez a legfontosabb az életében. Ett?l nem szereti Önt kevésbé, de most máshol van a hangsúly. Meg kell er?sítenie a kapcsolatát a gyerekeivel ahhoz, hogy el tudják fogadni az apjuk új - leend? – családját. Párja családja már befogadta Önt, nem valószín?, hogy most idegenként tekintenének Önre, csak örülnek a gyerekeknek, és a párjára bízzák, mikor válik id?szer?vé, hogy összeismertesse Önt a gyerekeivel. Az Ön életében is kitüntetett helyzete van a kislányának, biztosan nagyon fontos Önnek is, hogy új kapcsolatában gyermeke biztonságban érezhesse magát.
Talán még nem tartanak ott a kapcsolatukban, hogy egy új családot alapítsanak. Az ilyen „patchwork” családok (mindkét szül? hoz gyereket a családba, és esetleg még közös gyerekek is születnek – olyan a család, mint a foltokból összerakott, szép takaró) élete nem könny?, f?leg addig nem, amig ki nem alakulnak az új, közös szokások, értékek, amíg a gyerekek meg nem találják benne a helyüket. Sok türelemre van szükség, míg egy ilyen bonyolult kapcsolatrendszer kiépül, érdemes kivárni a megfelel? id?pontokat, még ha sokáig is tart. Nagyon korrekt a párjától, hogy nem ígér semmit, nem lehet tudni, hogy mennyi id? kell a gyerekeknek, míg újra bízni tudnak apjukban. Ha vannak Önök között érzelmek, akkor érdemes kivárni.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
