Kedves Sarolta! Gyermekeinkkel (7,5 éves fiú; épphogy 6 éves lány) a hétvégén régi videókazettákat bányásztunk el?, hogy megnézzünk pár felvételt a szüleikr?l. Ballagás, különböz? fellépések stb. Amikor épp egy korábbi, katonaságnál készült felvételt néztünk (nem volt az elején a kazetta, épp a felvétel végén lehetett), kb. 2 perc után átváltott egy pornóvideóra, ahol egy n? épp a férfi el?tt térdelve orálisan
kényeztette ?t. Az egyik gyerek annyit mondott, hogy "Fúj, issza a pisijét..." , majd elkezdtek hangosan röhögni. Szerencsére a férjem gyorsan ki tudta kapcsolni, az egész nem tartott 5 másodpercig. Én
rettenetesen leblokkoltam, utána csak azon járt az agyam, mit mondjunk nekik. Persze látszólag velük nevettem az egészen. Utána kérdezgették mi volt az, de egy másik videóval eltereltük a figyelmüket. Fél órával kés?bb annyit mondtunk, hogy ezek színészek voltak, akik eljátszottak valamit, de hogy mi volt az, azt mi sem tudjuk, mert elromlott a felvétel. És még annyit, hogy err?l nem beszélünk másnak, mert butaságnak tartanák, úgyhogy nem kell mondani. Azóta ez a téma még csak szóba sem került részükr?l, látszólag már el is felejtették. Én viszont nagyon ki voltam borulva, hogy ez megtörténhetett, illetve, hogy valahol ezt szóba hozzák.
A kérdésem, hogy vajon ennyi magyarázat elegend? lehetett számukra? Mit kellett volna mondanunk? Okozhat ez bármilyen károsodást bennük, vagy mivel nem értették, mi volt ez, már valóban túl is léptek rajta? Ha kés?bb mégis szóba hozzák, térjünk ki arra, hogy mir?l is volt szó? Egyébként az utóbbi id?ben épp téma volt, hogy egy felvilágosító (gyerekeknek készült) könyv (pl. Peti, Ida és Picuri) lapozgatása lassan aktuális lehet. Ön mit gondol err?l? A nagyobb gyerekemnél már elképzelhet?nek tartom, de a lányomnál még talán várnék, viszont szerintem ha az egyikkel beszélünk err?l, akkor tovább a másik el?tt
sem marad titok. Továbbá, ha valóban beszélünk a témáról, kapcsoljuk hozzá ezt, ami történt, hogy ez valójában ahhoz kapcsolódott, vagy egyel?re hagyjuk annyiban, amit mondtunk?
Köszönöm szíves válaszát!
Pornó a családi videók között
Kedves Aggódó Édesanya!
Sok minden s?r?södik össze abban a jelenetben, amit leír, érdemes végiggondolni a különböz? szálakat.
Az egyik, hogy mit láttak a gyerekek, és ez mit "okozhatott" bennük - leírása szerint a leleményes gyermeki elme a saját aktuális világképének megfelel?en máris talált egy magyarázatot a látottakra. Nem valószín?, hogy ez önmagában ennél jobban foglalkoztatja a gyermekeit, vagy tovább lekötné a gondolataikat. Persze más téma kapcsán felmerülhet bennük esetleg az emlék, de hacsak valami miatt pluszban ez nem kap hangsúlyt, Önnek, Önöknek sem kell külön foglalkoznia vele.
Másik szempont, hogy a gyermekek pszichoszexuális fejl?dése hol tart (és hogy vajon egyáltalán a látottakat szexuális aktusként fogják-e fel). A "Peti, Ida és Picuri" már valóban aktuális lehet, a kislányánál is - de a pornójelenetet nem kötném hozzá! A gyermeki szexualitás ebben a korban már jelen van, s?t, igen fontos események már le is zajlottak. A feln?ttek hajlamosak túl szemérmesen, illetve félreértve viszonyulni ehhez a témához - nem véletlen, hogy Freud elmélete annak idején mekkora port kavart. Persze azóta sok id? telt el, a társadalom is változott, a pszichológiai elméletek is finomodtak. Mégis ami lényeges, hogy úgy gondolkodjunk a szexualitásról, mint olyan jelenségr?l, ami csírájában szinte a kezdetekt?l jelen van - hiszen ösztönkésztetésr?l van szó! -, s hosszú fejl?dése során végleges, érett formáját feln?ttkorra éri el. A nemi identitás a 4. életév körül kialakul, az autoerotikus tevékenységek (maszturbáció) önmegnyugtató szerepe természetes jelenség. Mit érdemes tehát a gyermek felé közvetíteni? Hogy a szexualitás az élet természetes és szép része, amelyben sok örömet lehet találni, a párok között a szeretetkifejezés eszköze - és az új élet születésének alapja, persze.
Egy alapvet?en harmonikus szül?-gyerek kapcsolatban lehet abban bízni, hogy a gyerek kérdez - és pontosan annyit kérdez meg, amennyi információra éppen szüksége van. Éppen ezért nem kell mindent elmagyarázni, de ha a beszélgetések során mégis tévhitek merülnek fel, azokat már könnyebb helyreigazítani.
Végül a harmadik szempont Önökre, mint feln?tt emberekre, házaspárra, szül?kre vonatkozik: hogyan viszonyulnak Önök a szexualitáshoz, miként gondolkodnak err?l a párkapcsolati szempontból alapvet? fontosságú jelenségr?l? Kinek, mikor, kivel mit "szabad" vagy nem szabad? Csak a saját kimondott, kimondatlan sztenderdjeiknek megfelel?en fogják tudni átadni a gyermekeiknek az ezzel kapcsolatos tudást, ennek mentén adhatnak számukra kiindulási alapot önmaguk felfedezéséhez. A szexualitáshoz gyakran tapad szégyen ilyen-olyan okokból kifolyólag - ez rengeteg gátlás forrása lehet, érdemes elkerülni! A szemérmesség, a megfelel? keretbe helyezés ugyanakkor fontos.
Üdvözlettel:
Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
