Tisztelt Pszichológus! Van egy 13 éves lányom. Sajnos elég sok problémája van. Reggelenként közelharcot kell vívnom vele, hogy elmenjen az iskolába. Most ott tartok vele, hogy ennek ellenére sem hajlandó. Az iskolai évek során sok atrocitás érte az osztálytársai által. Felépített magának egy külön világot, melybe menekül. Nem szereti, ha felel?sségre vonom, ilyenkor agresszíven reagál. Tanulási nehézségei vannak, mert sokat hiányzik, és nem tudja, de leginkább nem akarja pótolni. Ezért nincsenek sikerélményei. Elnyomja saját magát. Nincs önbecsülése, A rendtartási problémája is azt tükrözi, hogy valami nem jó nála. Magába zárkózik, és vagy nagy nehezen válaszol, ha kérdezem, vagy egyáltalán nem válaszol. El?fordul, hogy a képzeletbeli osztályában ?, mint tanító néni, elkezd velük beszélgetni, tanítani. Az is el?fordult, hogy az én anyai szerepemet vette át. Ilyenkor dirigál, utasítgat, kioktat. Csak a TV, a tablet és a laptop érdekli. Nem fogad szót, idegesen kioktat. 2006-ban volt egy autóbalesete, melynek következtében több métert repült. Majd elvesztettük a otthonunkat. Az anyaotthonok megviselték, s a testvéremnél töltött 4 év sem volt jó hatással rá. Köszönöm, hogy válaszol.
Problémás 13 éves
Kedves Anyuka!
A lánya, Önhöz hasonlóan, sok nehézségen jutott keresztül az elmúlt években, fontos lenne tudni, milyen segítséget kapott korábban, járt-e pszichológusnál, beszélgetett-e szociális munkásokkal, segít?kkel.
A kamaszkor kihívásai a korábban megoldatlan bels? konfliktusokat még er?sebben felszínre hozzák. Ez az id?szak önmagában is sok kihívással állítja szembe a szül?t, hiszen a gyermek 10-14 éves kora között egyre gyakrabban kezd lázadni, nem fogadja el a szül?i tanácsokat, elutasítja az érintést, változékony a hangulata, hol lelkes, hol lehangolt. A lányok a testükben végbemen? hormonális változásoknak köszönhet?en megélik saját n?iségük ébredését, komolyabban kezdenek érdekl?dni a fiúk iránt. Az önértékelés sérülékeny, a kudarct?rés kritikussá válik. A sikertelenségek és az elfogadhatatlan viselkedés ellenére nagyon sok türelemre van most szükség a lányával szemben. A legapróbb dolgokban is fontos pozitív meger?sítést adni számára, lehet?leg ne úgy tekintsünk a kisebb változásokra, mintha azok természetesek lennének, ezért szót sem érdemelnek.
Ha nem válaszol, nincs mit mondania, hiszen jól tudja, mit várnak t?le, ahogy azt is, hogy nem felel meg a szül?i elvárásoknak. Küzd önmagával, és a világgal, próbálja megfejteni, kicsoda valójában, miközben azt éli meg, hogy nehezen fogadják el mások, és ? sincs jó viszonyban magával. Felmerülhet, hogy az édesapjával való konfliktusokkal terhelt viszony is meghúzódik a háttérben, ami újabb terheket jelenthet.
Habár sok mindenben nem megfelel?en teljesít, nem fogad szót, ráadásul folyton gépezik, a tv-n lóg, fordítson rá id?t, hogy jobban megismerje a lánya érdekl?dési köreit, még ha idegennek is t?nik. Milyen típusú m?sorokat néz a tévében, milyen zenét szeret, milyen tevékenységek kötik le, ha gépezik? Kérje meg, hogy mutasson néhány dolgot! Érezze, hogy elfogadják olyannak, amilyen!
Mondja el, miért tartja fontosnak, hogy bizonyos m?sorokat ne nézzen, ha mégis ragaszkodik hozzá, szabjon határt, hányszor nézheti, de lehet?leg ne tiltsa el teljesen t?le, és nézze vele közösen az adást. Arra is engedélyt adhat, hogy id?korláttal tehet olyasmit, amivel egyébként Ön nem ért egyet, azzal a feltétellel, hogy mesél róla, miért kedveli az adott elfoglaltságot és cserébe olyan tevékenységet is választ, amit a szül? támogat. A egyezségek betartásában legyen következetes és szigorú.
Ha a lánya a képzeletbeli osztállyal beszélget, Ön legyen kíváncsi megfigyel?, esetleg kapcsolódjon be a "játékba." Figyelje meg a gesztusait, ahogy a feln?ttszerepet próbálgatja. Milyen a stílusa? Hogyan bánik a diákokkal? Milyennek látja ?t a feln?tt? Err?l érdemes beszélgetni is vele. Ha lehetséges, tanártársként vagy akár tanulóként Ön is szerepbe is léphet - felszabadító lehet, ha humort lehet csempészni a jelenetbe. Minden, ami a lányával való mélyebb összekapcsolódást jelenti, akár egy-egy pillanat erejéig, gyógyító hatású.
Érdemes felderíteni, hogy milyen szeretetnyelv jellemz? lányára és Önre? Hogyan szeretik fogadni a másik gondoskodását, tör?dését? Meger?sítések, érintések vagy szívességek formájában? Gary Chapman könyvei segítenek mélyebben elmerülni a témában.
Szakemberrel folytatott egyéni és családterápiás beszélgetések is sokat segíthetnek, hogy könnyebben át tudják vészelni ezt az id?szakot, Erre abban az esetben is szükség lehet, ha a korábbi évek történéseit még nem dolgozták fel teljesen. Az önbizalom és önértékelés támogatása tekintetében kifejezetten javasolt.
Üdvözlettel:
E. Tóbiás Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
