Ragaszkodnék, de már nincs kihez

Március elején felhívott egy exbarátom, találkozót kért t?lem, amire igent mondtam. Közölte velem, hogy elvált és elköltözött. Csodálatos kapcsolat vette kezdetét... Nyíltan beszélt arról, mennyire összetörte a családja elvesztése. Úgy éreztem, teljes figyelmemmel és tör?désemmel segítenem kell neki. Szinte együtt éltünk boldogan, felh?tlenül kb. 3 hónapig. Egyik este egy politikai m?sort néztünk, a véleményemre volt kíváncsi. Röviden kifejtettem neki - és elszabadult a pokol! Ordítozott, szinte kifordult önmagából. Rettenetesen megijedtem, sírni kezdtem, annál jobban folytatta a vitát. Pár nap szünet és újra találkoztunk. A magyarázat a lelketlen viselkedésére az ?t ért sérelmek és a türelem hiánya... Már akkor éreztem, hogy valami itt nem
stimmel. Teltek a napok, és egyre furcsábban viselkedett. Mondott furcsa és sért? dolgokat, amit ha kés?bb felhoztam, dühösen, sértve tagadni kezdett.  Kezdtem összezavarodni, és ami a legrosszabb, önmagam hibáztatni. Barátn?m, aki egyben kollégám is volt, észrevette, hogy szomorú vagyok. ?szintén beszéltem neki a problémámról. Próbált tanácsot adni és megért? volt velem . Este "kedvesemmel" beszélgettünk, arra próbált rávilágítani, hogy mindenért én vagyok a hibás. Ami kiverte a biztosítékot nálam... elmondta pontosan azt a hegyibeszédet, amit a barátn?m! Nagyon furcsa volt számomra, elkezdett a múltamról beszélni, olyan dolgokról, amikr?l soha nem beszéltem neki! Akkor már kirajzolódtak a dolgok... Számon kértem, hogy mióta beszélgetnek. Tagadta, ordítozott és sarokba szorított... Másnap köszönés nélkül távoztam t?le, kb. egy hét szünet. Barátn?met felhívtam és nyíltan rákérdeztem. Természetesen tagadta, hogy ismernék egymást. Kezdetét vette a telefonos üldözés, írogatás. Egyik alkalommal azt írta, nem bírja tovább és végez magával... Rohantam hozzá, szánva-bánva a gyanúsítgatást és a számonkéréseimet. Úgy döntöttünk, újrakezdjük. Azt hittem, m?ködni fog, DE NEM. Ritkán találkozunk, ha hív, zömében azt kérdezi, hol vagyok és a beosztásom érdekli, mikor dolgozom. Szakítani akartam, teljesen belefáradtam. Nagyon szeretem és ragaszkodnék, de már nincs kihez. Összezavarodva indul minden napom. Ha hív magához, néha ott alszom... Lassan 3 hete nincs testi kapcsolat köztünk, a magyarázata az egészre, hogy annyira összetörték a vitáink, id?re van szüksége, hogy felépítse újra az egész kapcsolatunkat... Már nem beszélek senkinek a problémámról. Szeretnék kilépni az egészb?l, de folyton azt vágja a fejemhez, hogy vele önz? vagyok.

Kedves Hölgyem!

Levelében nem szerepel kérdés, így csak a benyomásaimat tudom leírni. Ha jól értem, akkor két dolog csúszott össze az életükben. A barátja az Ön barátn?jével kezdett kapcsolatot, és amikor provokálta Önt, akkor a barátn?jét?l kapott információkat használta fel. A másik fontos elem maga a provokáció. Magyarországon a politika olyan megosztó, hogy családok sokasága esett szét a bels? viták miatt. Nehéz tiszteletben tartani a másik véleményét, hitét, ha nincs viszonzás, ha az egyik fél meg van gy?z?dve saját nézetei egyedüli igazságáról, és nem tud elfogadni semmi mást. Az ilyen családokban nem lehet vitatkozni, mert a felek nem akarják, és nem is tudják megismerni egymás véleményét. Jó, hogy kapcsolatukban bekövetkezett ez a válság, a közös jöv?jük attól függ, hogy tudnak-e megoldást találni erre a helyzetre. Nem hiszem, hogy önz? lenne az, aki rohan a bajban lév? barátjához, hogy megvigasztalja, megnyugtassa. Talán azért van szüksége párjának erre a min?sítésre, a hibáztatásra, hogy ne derüljön ki (saját maga számára se), hogy mennyire nincs túl el?z? kapcsolatán.

Amikor egy kapcsolat jöv?jér?l gondolkodunk, akkor a saját érzelmeink, motivációnk a legfontosabb, nem azért maradunk valakivel, mert neki szüksége van ránk, hanem mert szeretjük, jó vele lenni stb. Remélem talált valami használhatót soraimban. Ha lenne konkrét kérdése is, kérem, írjon újra.

üdvözlettel

bárdos kata