Több mint két éve élek együtt új párommal és két kislányommal. A páromnak egy 8 éves kisfia van egy korábbi kapcsolatából. Kéthetente hétvégén és a szünetekben van nálunk. Az els? id?szakban nem volt semmi probléma vele. Kicsit akaratos, de jószív? és alkalmazkodó. Minden este rugódzással (a könyökén és térdén támaszkodva el?re-hátra rugóztatja magát) és az uja szopizásával alszik el. Ez már kiskora óra így van. Az utóbbi fél évben ezek a rugódzások már nemcsak elalváskor jelentkeznek, hanem nap közben és reggelente is. Várakozáskor sem tud megállni nyugodtan az utcán, akkor egyik-lábáról a másikra dülöngél. A minap egy órán keresztül rugódzott a kanapén egy monoton dallamot dúdolgatva. Van, mikor a fejét a párnába veregetve végzi ezt. Az "otthoni" élményeir?l szinte semmit nem mesél, így arról nem tudok semmit. Annyit tudunk, hogy az iskolában külön ültették, mert zavarta a mellette ül?ket órán. Kérem, írja meg, hogy ez valamiféle probléma vagy nem kell aggódjak, elfogadható dolog egy 8 éves gyermekt?l? Hatással lehet a kislányaimra ez?
Ringatózással nyugtatja magát
Kedves Timi!
Azzal együtt, hogy a kisfiúról nem tudok semmit, azt kell mondjam, hogy mindenképp kell foglalkozni ezzel a tünettel. Úgy t?nik, hogy a fiú ezzel a tevékenységgel nyugtatja magát, de a feszültséggel teli helyzetekben is szüksége van valamilyen mozgásos tevékenységre. Ez lehet egy komplex állapot egyik tünete, de az is lehet, hogy „csupán” az önnyugtató készségek hiányáról van szó. De ezt csak alapos kivizsgálás tudja eldönteni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, mindkét szül?nek bele kell egyezni a vizsgálatokba, és az egyik szül?nek vállalnia kell, hogy viszi a gyermeket szakemberhez. Jó lenne, ha ebben együtt tudnának m?ködni a fiú édesanyjával, azért is, mert a leírás szerint a helyzet romlik!
Érthet?, hogy aggódik a lányaiért, els? körben azonban azt gondolom, hogy ezért a fiúért jobban kellene. Nem írta, hogy mennyi id?sek a lányok, de szokatlan dolgokat máshol is láthatnak az életben. Az Ön(ök) feladata, hogy olyan üzenetet képviseljenek a lányok felé, ami Ön(ök) szerint megfelel? hasonló helyzetekben. Olyan üzenetekre gondolok, hogy azért, mert valami/valaki szokatlan, attól még elfogadható. Hogy az ismeretlen dolgokhoz is fordulhatunk szeretettel megértéssel, f?leg, ha az a testvérünk, és azt gondoljuk róla, hogy ilyenkor ? nem érzi jól magát.
Így tehát a lányok profitálhatnak is a helyzetb?l. Ez Ön(ök)ön múlik, hogy mit közvetítenek a kisfiú helyzetéb?l.
A kisfiút pedig minél el?bb klinikai szakpszichológus kollegához vinném!
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
