"Rossz, akaratos, ny?gös, kezelhetetlen" bölcsis??

Van egy 3 éves kisfiam, aki bölcs?débe jár. Nem tudom eldönteni, van-e vele valami baj. Közel 2 évesen kezdte el, és nagyon szerette/szereti. Volt egy gondozón?-váltás, és akihez került, nagyon hangulatember volt és sok olyat tett, amivel nagyon nem értettem egyet. Úgy éreztem, mintha "kipécézte" volna a fiamat. Hogy értse, írok példát: tavaly szeptemberben szobatisztaként vittem a fiamat, és gyakorlatilag visszaszoktatta a pelenkára, mert neki nem szólt, ha pisilnie kellett. (Ahogy elmentem, azonnal ráadták a pelust, így esélye sem volt, szerintem.) Volt olyan, hogy a gyerekek el?tt kiabált vele, amiért nem tudta felvenni a cip?jét, és addig nem ülhetett asztalhoz, amíg fel nem vette - akkoriban kezdte tanulni. Azóta, ha megkérem, hogy próbálja meg felvenni a cip?jét, rögtön sírni kezd. Mikor ezeket szóvá tettem, akkor a közöny és a látható sért?döttség volt napirenden. Szerencsére ez a gondozón? néhány
hónapja nyugdíjba ment. A fiamon viszont látom a következményeket, és most is csak a panaszkodás van a gondozón? részér?l. Mindig azt mondják, hogy rossz, akaratos, ny?gös, kezelhetetlen. Az az érdekes, hogy ha a másik csoport gondozón?it?l hozom el, ?k pont az ellenkez?jét mondják ennek. Folyton azzal jönnek, hogy biztosan nem vagyok elég következetes. Amit elmondanak, annak a felét sem csinálja itthon. Valóban akaratos, és rosszul t?ri, ha nem sikerül neki valami, de szerintem ez életkori sajátosság és azt gondolom, hogy ?k is kellenek ahhoz, hogy ezt megtanulja kezelni.
Készülnek az szmk által képek, videók a csoportról, és mindig azt látom, hogy a fiam valahol a többiekt?l távolt játszik, vagy csak nézi ?ket, nem csatlakozik be a játékba. Nagyon aggódom érte, pontosabban kétségbe vagyok esve! Nem tudom, mit csináljak. Sajnos arra nem volt lehet?ség, hogy másik bölcsibe kerüljön. Ezt már végigjártam a véd?n?nk segítségével. Szeptembert?l óvodás lesz, félek, hogy majd "megeszik reggelire".
A másik dolog pedig az, hogy folyton szorong, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg ezt... Mikor 1 éves volt, kórházban töltöttünk 10 napot, mert leesett az ágyról és megsérült a feje. Kialakult egy olyan szokás nála, hogy a nyakát csipkedi és a cumisüvegéb?l iszik - azóta, ha valami baja van, elkezdi csinálni - van, hogy két kézzel csipkedi a nyakát. Akkor is, ha valami nem sikerül neki, vagy ha fáradt, vagy este elalvásnál. Ezzel egy id?ben, ott a kórházban hagytuk el a szoptatást. Gondolom, hogy ez valamiféle pótcselekvés, de attól még aggasztó. Próbálkoztam azzal, hogy nem vágtam le a körmét, de akkor is csinálta, még ha vérzett is neki. Nem tudom, hogy ezzel mit kezdjek. A gyerekorvos azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele. Csak ne szóljak rá emiatt, majd abbahagyja,Tényleg ne foglalkozzak vele? El?re is köszönöm a választ!

Kedves Edina!

Emlékszik, milyen volt általános iskolában megtanulni írni-olvasni, számolni? Nem biztos. De arra egészen biztos igen, hogy milyen volt a tanítónéni. Hiszen abban a korban még neki tanulunk. Szándékosan hoztam ilyen távoli példát. Gondoljon csak bele, hogy egy hét-nyolc éves gyereket is a tanítónéni iránti érzések visznek el?re azon az úton, hogy megszereti-e a tanulást, hogy mi lesz a kedvenc tantárgya. Mennyire így van ez egy kétévesnél! A fiának a nevel?n? a bölcsiben az a biztos pont, akire lehet számítani, ha valami nem megy, ha szomorú, fáradt, stb. vagyok. Óriási bizonytalanság, és végtelenül szorongató egy kiszámíthatatlan, elutasító nevel? egy gyermek számára. Hozzáteszem, egy feln?tt is nehezen t?ri a fent említett tulajdonságokkal bíró f?nököt. Talán ezek a hasonlatok segítenek abban, hogy értsük, mi okozhat nehézséget a fiának. Természetes, hogy kell valamilyen feszültségcsökkentés, önnyugtató tevékenység, ami segíti a fiát az érzelmei szabályozásában. Tényleg nem érdemes emiatt piszkálni, én inkább rövidre vágnám a körmét, hogy ne sértse fel a b?rét ez a tevékenység. Sok gyereknek valamilyen plüss, vagy pelus szokott megnyugvást adni. Van, akinek az segít, ha az anyuka valamelyik kend?je lehet nála, aminek anyuka illata van. Ha van a fiának más önnyugtató eszköze, talán érdemes lehet arra biztatni, hogy inkább azt használja. Például, ha elkezdi csipkedni a nyakát, odaadni neki a kedvenc plüssét. Ennél többet valóban nem érdemes tenni.

Az óvodával kapcsolatban pedig legalább annyi okunk van optimistának lenni, mint amennyire Ön bizonytalan. Egy jó óvónéni, aki szereti és megfelel?en biztatja a fiát, nagy segítség lehet a bölcs?dei nehézségekkel kapcsolatban. Mindenképp javaslom, hogy nézzenek utána, hogy ki lesz az óvónéni, vigyék magukkal a fiút is, és csak olyan helyre adják oviba, ahol érzéseik szerint jó kezekben lesz.

Üdvözlettel,

Kovács Réka