Se vele, se nélküle kapcsolat vége?

Szép estét! Én egy 19 éves lány vagyok egy se vele, se nélküle kapcsolatból, ami majdnem két és fél évig tartott. ? volt az els? komoly barátom, nagyon szerettem (és sajnos még mindig). A kapcsolatunkban rengeteg szakítás volt, hol én szakítottam, hol ?. Az elmúlt fél évben csak én futottam utána, tehát szakítás után én kerestem meg, ? pedig kibékült velem, úgy éreztem, hogy szeret. A szilvesztert együtt töltöttük, nem volt veszekedés, de egyszer csak megkérdezte, hogy ÉN miért nem szeretem ?t, pedig egyértelm?, hogy a végén már csak egyedül én voltam az, akinek fontos volt a másik. 2-án, azaz 3 napja szakított, azóta nem válaszolt az üzeneteimre, csak nagyon néha és akkor is olyanokat , hogy 'LOL' és a társait. Annyit kértem t?le, hogy mondja meg, ha nem fogunk kibékülni. Erre se jött normális válasz, se arra, hogy mondja el, ha már nem szeret, persze ilyet nem mondott, inkább letiltott mindenhonnan. Sehogy sem tudom felfogni, hogy ha nem szeret már, akkor miért békült ki velem annyiszor... Túl kell lépnem rajta, de nagyon nehéz, hisz én úgy éreztem, ? életem szerelme.
Tudna adni nekem pár tippet, hogy hogy szabaduljak meg ett?l a rettenetes fájdalomtól ?

Kedves Anna!

Feltette már magának a kérdést, hogy a „rettenetes fájdalmat” valójában ki okozza? Véleményem szerint sokkal nagyobb szenvedést okoz saját magának, mint amit a fiú Önnek, mégpedig azáltal, hogy újra és újra megalázza önmagát. Látszólag úgy t?nik, a fiú alázza meg Önt, de ha visszaolvassa a levelét, észreveheti, hogy a sorozatos elutasítások, hibáztatások ellenére ragaszkodik hozzá. Ezzel pedig azt közvetíti a fiú felé, hogy Önnek szüksége van a „játék” folytatására. A fiú pedig nem ellenkezik, hanem partnerként részt is vesz ebben.

Ön szerint ebb?l áll a szerelem? Valóban olyan társra vágyik, aki újra és újra elhagyja, majd válaszra sem méltatja? Nem tartja önmagát szeretetre méltónak? Gondolom, arra sem vágyik, hogy éppen t?lem hallja (talán nem el?ször) azt a már-már közhelyes szöveget, hogy Ön még túl fiatal ahhoz, hogy egy embernél lehorgonyozzon… Nos, nyugodjon meg, nem fogom ezzel fárasztani.

Véleményem szerint itt most nem az a lényeg, hogy egyhez ragaszkodik, sokkal inkább az, amihez (és ezáltal akihez) ragaszkodik. Ez pedig a megalázottság, a csalódás. Tényleg erre van szüksége? Ha nem, akkor nincs más teend?, mint „koronát megigazítani, és továbbmenni”. Tartozik önmagának azzal, hogy kitart saját értékei mellett. Ha pedig valaki ezt nem méltányolja, akkor kár vele foglalkozni.

Üdvözlettel:
Herceg Attila