Tisztelt Majoros Andrea!
Kisfiam 2 éves. Közel 3 hónapja senkit nem t?r meg a közelünkben a
nagyszülein kívül. Játszótéren, közértben, utcán nem zavarják az
emberek, de amint valakivel szeretnénk beszélgetni, vagy valaki meglátogat
minket – sajnos olyan is, akit ismer és régebben nem volt vele semmi
problémája (keresztszül? és egyéb rokonok) –, akkor elképeszt?
hisztiben, ordításban tör ki, rángat el minket az illet?t?l „menjünk,
menjünk” felkiáltással. Ilyenkor játszótéren sem hajlandó semmivel
elfoglalni magát, egyszer?en nem t?ri, hogy bárkivel szóba álljunk.
Érdekes viszont, hogy liftben, ha köszönünk valakinek, vagy a bolti
eladónak köszönünk, semmi baja. Egyszer?en egyáltalán nem lehet vele
semmilyen társaságba elmenni. Nem hagyja abba az üvöltést akkor sem, ha
próbálunk nem tudomást venni róla, és akkor sem, ha próbálunk vele
foglalkozni, szórakoztatni, elterelni a figyelmét. Csak jobban belelovalja
magát a hisztibe, már annyira, hogy leveg?t sem vesz rendesen. Mi lehet
ennek az oka? Félelem vagy féltékenység? Mindkett?? Mi ilyenkor a
teend?, hogy lehet hozzászoktatni, hogy közösségi lények vagyunk, hogy
mások is vannak a világon, akivel Anyu-Apu-Mama foglalkozni szeretne rajta
kívül? Van valami gyakorlati javaslata a probléma megoldására?
Válaszát el?re is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Tímea
Kedves Tímea!
?szintén szólva, nem tudom megmondani biztosan, hogy mi lehet ennek a széls?séges (de semmiképpen sem súlyos) tünetnek pontosan a hátterében. Ebben a korban gyakori, hogy a gyerekek nyugtalanok lesznek, ha az anyukájuk magukra hagyja ?ket a szobában, és hiányozni kezd nekik. A szeparációs szorongás kb. 7-8 hónapos korban jelentkezik el?ször a kisgyermekeknél. Akkor tapasztalható, ha a biztonságot jelent? szül? elvesztését?l fél a gyermek. Nemcsak akkor, ha elt?nt a látóteréb?l, hanem minél nagyobb, annál kifinomultabban érzi, hogy az anya mikor szokott elmenni – ha egy bizonyos cselekvéssor elkezd?dik. Lehetséges, hogy volt olyan eset, amikor beszélgetésbe kezdett valakivel az ismer?sei közül, és aztán valami olyan hírt kapott, hogy gyorsan mennie kellett és valakire rábízta a gyermekét?
A leírtak alapján csak azzal van baja, ha az Ön figyelme huzamosabb ideig máshol van, és ?rá nem figyel. Mert a köszönéssel, rövid mondatváltással nincs probléma. Kérdés, hogy hajlamos-e arra, hogy hosszú beszélgetésbe kezdjen a barátn?ivel, és ennek megakadályozására alakult ki gyermekének ez a stratégiája? Mert akkor az ? számára nincsen jelen.
Nem tudom azt sem, hogy mekkora a családjuk, hogy ?-e az egyetlen unoka, aki megszokta azt, hogy mindig a figyelem középpontjában van. Ilyen helyzetben lehet, hogy nehezen mond le arról, hogy apu vagy anyu nem rá figyel teljes odaadással.
Nagyon jól érzi tehát Tímea, hogy mindkét Ön által említett ok ott lehet a háttérben. De a legjobban Önök tudják ezt kibogozni, megfigyelve a helyzeteket, végiggondolva az el?zményeket, hogy mi történhetett. Ha figyeli a reakcióit, azt látni fogja, hogy szorong-e ebben a helyzetben vagy dühösen követel.
Mindenesetre úgy gondolom, hogy ez nem egy örökké tartó állapot. Ne mondjanak le a társaságba járásról. Talán inkább rendezzék úgy játékosan – ha nem a szorongás van a háttérben –, hogy a vendégek jöjjenek hozzá vendégségbe, el?ször pár percig vele foglalkozzanak, és csak aztán kezdjenek Önök beszélgetésbe. Vagy játsszanak vele olyan kis jeleneteket játékfigurákkal, pl. hogy a macikhoz vendégségbe jönnek a nyuszik. De ha fiúként az autókat szereti, akkor az autók is meglátogathatják egymást. Próbálják a játékában hagyni, hogy ? irányítson, hátha kiderül, mi is pontosan a baja a helyzettel.
Nem bocsátkoznék további találgatásba, ha úgy érzi, hogy vannak megfigyelései és ezek alapján kérdései, akkor írjon, szívesen olvasom a további részleteket!
Üdvözlettel: Majoros Andrea
