Üdvözlöm! Péter vagyok 18 éves. Azért írok Önnek, mert már régóta beszélni szeretnék egy szakemberrel.
Itthoni gondokról szeretnék írni. Hárman vagyunk testvérek, és én vagyok a középs?. Úgy érzem, hogy én itthon nem kapok elég szeretetet a szüleimt?l. A másik két testvéremr?l mindenkinek áradoznak, hogy milyen ügyes, okos gyerekek, engem meg csak szidnak mindenkinek, hogy lusta vagyok és egyebek. Az én sikereim sohasem fontosak, mindig csak egy "na az jó"-val le van rendezve, pedig kiváló sporteredményekkel rendelkezem.. Soha nem mondták még nekem, hogy büszkék rám. Az én érdekeimet, kívánságaimat sohasem nézik. Az iskolában mindig jó kedvem van, de ha hazaérek, akkor egyb?l rossz hangulatba kerülök. Kezdem már nagyon feleslegesnek érezni magamat itthon. Sokszor érzem azt, hogy én csak egy teher vagyok számukra. Nagyon el vagyok keseredve.
Kedves Péter!
El?fordul, hogy a szül?k szeretnék másnak látni a gyermeküket, mert a fantáziájukban másnak képzelték el. Nem tudják elfogadni olyannak, amilyen. Mintha az Ön sporteredményei értéktelenebbek lennének a testvérei teljesítményeinél. Lehet, hogy ?k a tanulásban jeleskednek, és ez a szülei értékrendjében el?rébb való.
Azt gondolom, Péter, hogy legyen büszke a teljesítményére! A korából arra következtetek, hogy lassan befejezi a középiskolát. Ha ennyire nem érzi magát jól otthon, akkor gondolkodjon abban, hogyan tud a saját lábára állni! Nézzen el?re, és mindig a mában tegye meg magáért azt, amire képes! Ne azért, hogy ?k megváltozzanak, hanem saját magáért. Tudom, hogy nagyon rossz érzés, ha nem értékelik az embert, de ahelyett, hogy a sebeit nyalogatja, induljon el a saját útján, vállaljon felel?sséget saját magáért, ne kívülr?l várja az igazolást. És lehet, hogy ha ez a változás végbemegy Önben, akkor a szülei is másképpen fognak majd Önre nézni.
Ha úgy érzi, szüksége van valakire, aki megsegíti ezt a változást, akkor beszélgessen err?l egy pszichológussal!
Üdvözlettel: Majoros Andrea
