A sulimban tanít az apukám

15 éves fiú vagyok, most mentem új iskolába. Van pár osztálytársam, akikkel jóban vagyok, de nem mondanám MÉG teljesen a barátaimnak. Viszont ha olyan csoportban vagyok az iskolában, hogy nincsenek ott, akikkel jóban vagyok, sokszor egyedül álldogálok és várom az órát
csendben. Mit tegyek?
Járok külön nyelvórára, fociedzésre, egy héten 2 meccsem van + otthon is kell segítenem... nagyon kevés az id?m, akkor is tanulnom kell. A suliban tanít az apukám, és nem szeretnék szégyent hozni rá. Rengeteget kell tanulnom, de nem mindig sikerül az elfoglaltságaim miatt, vagy ha van egy kis szabadid?m, olyan fáradt vagyok, hogy nincs er?m tanulni. És ha nem tanulom meg az adott anyagot, mindig aggódok, feszült vagyok, hogy mi lesz, ha engem feleltet a tanár... nem akarom abbahagyni a focit, mert mindennél jobban szeretem és állítólag egy kicsit tehetséges is vagyok. Mit tegyek???
Válaszát el?re is köszönöm!

Kedves 15 éves!

A két kérdése valahogyan összefügg. Mert elég nehéz lehet úgy egy iskolában oldottan, id?nként kamaszosan elengedve magát kommunikálnia a kortársaival, ahol mindig feltételeznie kell, hogy eljut az apjához, hogy hogyan is viselkedett. Mintha mindig magán tudná a vigyázó szemeit, még ha nincs is jelen. Nem irigylem.

Így nem lehet szabad döntése abban sem, hogy melyik tantárgy fontos Önnek, és melyik nem, hogy melyikre mennyi id?t szánna. Ha láthatatlanul mindig egy megfelelési kényszer nyomasztja, akkor egyre szorongóbb lesz, és ez kihat a teljesítményére is, hiába tanul sokat. Sajnos nem tudok semmit a szüleir?l, nem ismerem az elvárásaikat, nem tudom, mennyire lehet velük egyezkedni. Csak gyanítom, hogy tart attól, hogy ha nem lesz színötös, akkor a szülei nem engedik majd focizni.

A saját tanulmányi eredménye azonban nem az apukájáról szól. Maguk nem egy és ugyanazon ember. Lehet, hogy érdemes lenne el?ször vele beszélnie a gondjairól nyíltan, hogy mennyire rossz ez a helyzet így. Tisztázni, hogy mit is várnak el a szülei Önt?l. Mert gyakran van úgy, hogy magunkban túlszorongunk problémákat, és nem is lenne olyan nagy baj, ha valamib?l csak négyes lenne, és nem ötös.

Els? megközelítésben tehát arra bátorítanám, hogy próbáljon meg beszélgetni a szüleivel. Remélem, hogy nyitottak lesznek és meghallgatják.

Üdvözlettel: Majoros Andrea