Szeparációs szorongás?

2,5 éves a kislányom, és szerintem már többr?l van szó, mint a szeparációs szorongás! Egyszer?en annyira, de annyira anyás, hogy az elképeszt?! Persze ezt ne vegye rossz néven, valamilyen szinten örülök, hogy ennyire köt?dik hozzám, de ez már egy kicsit aggasztó. Nem hajlandó egyedül kint lenni az udvaron, sem homokozni, sem néha egy kicsit egyedül játszani a szobában, ha a déli alvásnál felkelek mell?le az ágyból, még ki sem értem a szobából, már sír, ha éjszaka is felkelek, szintén ugyanez van. A nagyobb tesókkal sem hajlandó itthon maradni, míg átmegyek a
szemközti kisboltba, addig sír, míg haza nem érek. Nem tudom otthagyni még a nagyszül?kkel sem, ha bármi hivatalos elintéznivalóm van. Igyekszem minden id?met rá fordítani, de hát van két nagyobb gyermekem is, és azokkal is kell foglalkozni. Apuka is amiben tud, segít, de vele sem marad el a kicsi. Már kezdünk aggódni!!! Van okom félni? Vagy ez mégis csak szeparációs szorongás? Meddig tarthat még ez az állapot? Hogyan segíthetném át ezen az állapoton?

Kedves MeliEnci!

Jól érzi, hogy azért ez kicsit összetettebb már, mint egy egyszer? szeparációs szorongás. Pontosabban inkább úgy kell elképzelni, hogy a szeparációs szorongásnak vannak olyan id?szakai, amikor minden gyereknél el?jönnek, de a kislánya már nem ebben a szakaszban van, hanem kicsit benne ragadt, vagy nem sikerült jól túllépnie rajta. A kérdés az, hogy mi az, ami miatt ez nehézséget okoz ennyire neki? Hogyan alakult az az id?szak, amikor ezzel el?ször szembe kellett kerülnie? (Általában a 8. hónap körül, és másfél évesen szokott ilyen félelem megjelenni a gyerekekben). Mennyire tudott mellette lenni akkor? Túl könny? neki Önnel maradnia, vagy esetleg többet igényelt, és nem volt rá lehet?ség akkor?

Az biztos, hogy sokat segít, ha kortársakkal alakul a kapcsolata, ha mennek helyekre együtt, ahol egyszerre lehetnek másokkal, de mégis együtt. Ugyanez a testvérekre is vonatkozik: ha egyedül nem marad meg velük egyel?re, akkor hogyan lehet úgy együtt hagyni ?ket, hogy az Ön szerepe egyre távolabbi? Hogyan lehet feszegetni a határait, hogy ne folyamatos sírás legyen, de ne csak az együttlét? Ezekre a kérdésekre érdemes saját válaszokat találni, hogy kikristályosodjon, mivel lehet mindig egy picit változtatni azon, ami most van, úgy, hogy ne legyen túl sok a lányának. Van még ideje, hogy alakuljon, mert azért az óvodáskor elején még mindig a szül? szerepe nagyon fontos, és bizonyos gyerekeknek nehezebben megy az átállás. De fontos a saját korlátait is ismerni, és észrevenni, hogy mi az, amikor már elég, amikor már kicsit bátorítani érdemes a távolodásra. Mert lehet, hogy ? nem indul el, amíg egy kicsit nem feszegetik. Bíznia kell abban, hogy lánya is, vagy a másik személy, akivel épp van, alkalmas arra, hogy megoldják a helyzetet. 

Üdvözlettel

Standovár Sára