Nem tudom, hogyan tovább... Tavaly év végén úgy nézett ki, hogy végre azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék, de ez nem jött össze, s?t a jelenlegi munkám is válságba került, de mostanában már egyébként sem lelem benne örömöm. Másfél évet próbálkoztunk a babával, mire összejött, de sajnos a 9. hétben el is ment. Anyósomék háza elég nagy, ott éltünk eddig, mivel nem tudtunk még saját ingatlant vásárolni. Miközben mi a baba elvesztése miatt rosszul éreztük magunkat, eközben anyósom szerelmes lett, csak nem apósomba. Eléggé elviselhetetlen volt, hogy mi szenvedtünk, ? meg semmivel nem tör?dve vihorászott a másik szobában. Szembesítettük vele, hogy ezt abba kéne hagyni, nem mondjuk el apósnak sem, de ez így nem mehet. ? a szeret?jét választotta és a gyerekét befeketítette após el?tt, így nem volt más választás, mint költözni. Egy hónapja nem is keresik a lányukat, pedig após közben rájött a h?tlenségre. Most pedig úgy t?nt, hogy árverésen sikerülhet végre házat vennünk, de az is elúszott. Párom sokkal er?sebb, mint én, ? nagyon jól viseli ezeket a nehézségeket. Én viszont depresszióval küzdök, nyugtatókat szedek. Az egész helyzetet nem tudom elfogadni, anyósomat ennyire félreismertük? Lehet ilyen nagy a rózsaszín köd? Mindig ilyen volt, csak eddig nem vettük észre? Egy anya képes ennyire önz? lenni? Nem tudom elképzelni azt a szerelmet, amivel ártanék a családomnak... Nem tudom felfogni, hogy emberek ilyet tegyenek, ráadásul a szeret?jének is van családja, ?t sem érdekli a gyereke, a felesége? Tudom, feln?tt emberek vagyunk már, de akkor is a lánya. Lassan újra próbálkozhatunk a babával, de én már azt sem tudom, akarom-e, hogy egy ilyen világba szülessen.
Szerelmes lett az anyósom
Kedves Kérdez?!
Ajánlanék egy másik néz?pontot. Amikor feln? a gyerekünk, nagy változás következik be a család életében. A gyerek egyre önállóbb lesz, maga dönt a dolgairól, az esetek nagy részében fizikailag is kiszakad a „születési családjából”. A változás az otthon maradottak életét is érinti. Gyereket nevel? szül?b?l - a fészehagyás után - magára maradó szül? lesz, aki a hátralév? életében nem tartozik felel?sséggel a gyereke(i) életéért. Joga van ismét n?nek/férfinak lenni, párkapcsolatot kialakítani, akár el is válni. Nehezítheti ezt az új életkezdést, ha a fiatalok nem költöznek el, számítanak a szül?k folytonos segítségére, esetleg nagyszül?i szolgáltatásokra. Lehet, hogy anyósa nem élt jó házasságban, de nem lépett addig, míg a gyerekei kicsik voltak. Már teljesítette szül?i kötelezettségeit, gondolhat magára is. Nem kell feláldoznia magát a családjáért, szabadon dönthet. Ez persze a hagyományos családokban ritkán adatik meg, lám, Önök is neheztelnek, mert párja édesanyja új életre, feln?tt, n?i örömökre, boldogságra vágyik. Ha ebben akadályozzák, elítélik, az veszekedéshez, szakításhoz vezethet.
A gyereknek sem egyformán van szükségük a szüleikre. Az újszülött több tör?dést, gondozást kíván, mint egy serdül?, a fiatal feln?tt pedig szinte semennyit. A szül?k egyre több szabadid?vel rendelkeznek, ahogy a gyerekeik kin?nek a napi gondozásból, megvalósíthatják magukat a munkájukban, a közösségi, társasági életben, a szerelemben. Nem tudom, hogy anyósa viselkedése önz?-e, árt-e a családnak, de nincsenek már szül?i kötelezettségei, amiknek meg kellene felelnie. Azzal, ha a fiatal pár önálló életet kezd egy másik helyen, lehet?vé teszik, hogy szüleik végre a saját életüket élhessék. Ezzel pedig nem kell elszámolniuk a gyerekeiknek, csak a párjukra tartozik. Ha ezt elfogadják, akkor sokkal közelebb kerülhetnek az anyósához, és megérthetik indítékait.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
