Szerepjáték - túl komolyan?

7 éves kisfiam, aki szereti a kalóztörténeteket - mindennap olvasok neki mesét, sárkányos-királyfis-megment?s stb témában, és playmobiljai is páncélosok, egyszóval "igazi harci man" a gyermekem, mostanában egy érdekes dolgot kezd m?velni: levetk?zik meztelenre, összeköti a kezét-lábát, vagy kéri, hogy én kössem ki egy oszlophoz, és verjem ostorral. Férjem egy az egyben elveti ezt a játékot, én látom a fiamon, hogy nagyon felizgatja az a jatek... de nem törtem le benne semmit, inkább szakemberhez fordulok tanácsért, hogy mi ez a jelenség, életkori-e, miért teheti, és mit csináljak ezzel? Nagyon sokat segitene Doktorn?, ha válaszolna erre a levélre!

Kedves Szokszabaj!

Milyen jó, hogy fia ennyire klasszikus mese-kedvel? gyerek! A sárkányos-királyfis-megment?s téma nagyon fontos identitásformáló karaktert kínál a kisfiúk számára: a h?s karakterét, aki aktív megküzdési formáival – legy?z, megszerez, megment, megnyer – megmutatja a gyerekeknek, mit mindent kezdhetünk az utunkba kerül? akadályokkal. Az ilyen típusú h?sök, illetve a róluk szóló mesék általában véresen komolyan veszik mesebeli feladatukat – a harcokat meg kell harcolni, az akadályokat le kell gy?zni. A nagyóvodás-kisiskolás korosztálynak mondhatni fejl?déslélektani igénye van ezekre a témákra, s éppen emiatt sem elbagatellizálnunk, sem elviccelnünk nem szabad a kalandok súlyát. Általában komoly ellenállásba is ütközünk, ha a harcos mesék vagy játékok megszelidítésén vagy elpoénkodásán törnénk a fejünket.

Úgy t?nik azonban, hogy fia a mesékben olvasottakat egy az egyben megjelenítené a játékaiban. A játéknak ez a szinte-valós síkja azonban nemcsak a feln?ttek számára lehet zavarbaejt? és akár ijeszt? (valószín?leg férje is ezért zárkózik el fia fent leírt játékától), hanem a játékot kezdeményez? gyerek számára is. A nagyon naturalisztikusra rendezett játék hevében ugyanis a játékba bevonódó szerepl?k is elveszhetnek a valóság és fantázia közti ingoványos határvidéken. Ilyenformán a mesében olvasott kalandok saját élményként félelmetessé vagy kontrollálhatatlanná válhatnak, még akkor is, ha – mint fia esetében – látszólag a gyerek maga kezdeményezi a játékot.

Nem a témán érdemes tehát változtatni véleményem szerint, hanem a formán! Mivel kisfia Önt is bevonja a szerepjátékaiba, lehet?sége van aktívan alakítani a játék kereteit, a szabályokat, és a tartalmat is. A legfontosabb, hogy mindig legyen érzékeltetve, jelölve, hogy mi történik játékon belül, és hogyan lehet kiszállni a játékból. Ezt a gyerekek általában ösztönösen tudják, és jelmezzel vagy helyszínnel hangsúlyozzák, hogy ami történik, az nem a valóság. Én nem engedném a hétéves gyerekemet teljesen meztelenül áldozatot játszani, ösztönözném, hogy „öltözz be úgy, mintha meztelen lennél”, „tegyünk úgy, mintha megvernélek”. A szerepcsere is segíti, hogy a gyerek túlságosan és kizárólagosan azonosuljon egy-egy szereppel – erre könnyedén rávehetjük a gyereket, ha megkérjük, mutassa meg, hogy viselkedik adott szerepl?: „Gyere, cseréljünk, mutasd meg, hogy csináljam”. Minél színesebb, változatosabb a játék, annál kevésbé fog kisfia letapadni egy-egy motívumnál, és kapható lesz tovább gombolyítani az oszlphoz köt?s mese fonalát!

Üdvözlettel – Kiss Kinga