Szeretném véleményét megkérdezni 3 éves kisfiammal kapcsolatban. Gyermekem júliusban töltötte a 3-at, szeptembert?l óvodába fog járni. Sajnos nem tudtuk eddig elhagyni a pelenkát. Kisfiam rendszeresen maga
kéri, hogy bugyit adjuk rá, ? választja ki, melyiket szeretné felvenni. De nem szól, ha pisilnie kell, rengetegszer kérdezzük t?le, mindig nemleges választ kapunk. Visszatartja, ameddig csak tudja, ráültetjük többször bilire, de csak ül rajta, és mondogatja, hogy "hm, nem jön". Még akkor sem, ha baleset történik bilizés el?tt és becsorog egy kis pisi, azonnal visszatartja, szól, hogy becsorgott, ráültetjük a bilire és nem történik semmi. WC szóba sem kerülhet, határozottan elutasítja, kint a kertben sem hajlandó pisilni. Már csináltam motivációs táblát, semmi sikert nem értünk el. Vettem zenél?s bilit, eleinte sikerült zenélésre bírni, de ahogy megszólalt a muzsika, elzárta a "csapot", pedig még b?ven lett volna produkálni való. Természetesen nem szeretnénk, hogy baj legyen a vizelet visszatartásból, így megkapja a pelenkát, melyet ahogy ráteszem, azonnal megtölt. Tehát ? szabályozza a vizeletürítést. Próbáltam pelenkában bilire ültetni, azzal sem jártam sikerrel. Próbáltuk a kedvenc unokatesóval rávenni, hogy pisiljenek együtt játék közben, azzal sem értünk el sikert. Elzárkózik minden mástól. Ha megkérdezem t?le, hova szoktunk mi pisilni, válaszol, hogy WC-be, hova szokott ? pisilni, rávágja, hogy piros bili (ami nyilvánvalóan nem így van). Próbáltuk motiválni, ha sikerül a pisi, megyünk, veszünk
játékot, próbáltuk a negatív motivációt is, azzal sem értünk el semmit.
Véd?n?, gyermekorvos azt tanácsolta, ne er?ltessük egy ideig, majd magától átáll. Nem is er?ltetjük, csak próbálkozunk, nem szeretném, hogy az óvodában emiatt bármilyen hátránya legyen. Októberben fog megszületni a kistesó, ahogy otthon leszek az öccsével, el fogom tudni hozni alvás el?tt, de aggódom, hogy abban a két hónapban meg fogják szégyeníteni, ha mindig bepisil alvás közben. Augusztus végén lesz óvodai beszoktatás, akkor tudok beszélni az óvón?vel, hátha hajlandók kompromisszumra ebben az esetben. Az orvos és a véd?n? azt mondta, a gyermek szobatiszta, mert ? irányít, csak valamilyen pszichés gátja van ennek a pisi-elengedésnek, hogy így ragaszkodik a pelenkához. Kérem tanácsát, mit tehetnénk még?
Szobatiszta, de...
Kedves Zsuzsanna!
Gyermeke tényleg szobatiszta a szó hivatalos értelmében, hiszen képes érzékelni, hogy pisilnie kell, képes visszatartani, és ? irányítja azt, hogy hova ürítsen. Csak nem egyezik ez utóbbiban a feln?ttek és az ? elképzelése.
Én is azt mondanám, hogy nem érdemes er?lteteni, hiszen a tudása már megvan, csak valamiért elakad a megvalósításban. A piros bilihez már köt?dik, és valamilyen szinten fontosnak tartja, hiszen azt nevezte meg a saját pisil?s helyének. Itt a nehézség tényleg az óvodakezdés. Els? körben egyeztetnék az óvón?kkel, hogy mire van lehet?ség, hogy ne kelljen fölöslegesen er?ltetni kisfiánál. Valószín?, hogy a csoportszellem és az ottani szokások is formálni fogják, hiszen adott id?ben ajánlják fel a pisilés lehet?ségét, és az összes többi gyerek úgy csinálja, akkor motiválhatja ?t, ha nincs ráer?szakolva vagy túler?ltetve. Arra nincs lehet?ség, hogy rögtön úgy kezdje az óvodát, hogy csak délel?tt van bent?
Az utolsó mondatával, hogy kistestvére fog születni, lehet, hogy a történet kulcsát adta meg. Kisfia mintha a kontrollt gyakorolná, mintha önmagának adna ezzel biztonságot, hiszen most olyan dolgok történnek a családban, amik kiszámíthatatlanok, érthetetlenek számára, és megváltozik az ?rá irányuló figyelem és a felé irányuló elvárások. Ezzel a pelussal kicsit “kisbabás” marad még, mintha az eddig szerepét, helyzetét er?sítené. Ha más területen nagyobb figyelmet kapna, és kialakulna valami új szerepe, és közben megmaradhatna a babás kapcsolódási vágya máshogy (bújásban, esti mesében, vagy ami Önökhöz illik), akkor nem lesz szüksége a pelusra. Illetve ha az irányítást, a biztonságot megéli valamilyen más téren (akár pl. azzal, hogy egyedül mehet pisilni, nem más segíti a bilire-wc-re), akkor talán a pisi visszatartására sem lesz szüksége. Addig pedig próbálják minél kevesebbszer kérdezgetni, f?leg, ha valójában ett?l nem is lesz nagyobb az esély, hogy a megfelel? helyre pisiljen.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
