Véleményét szeretném kikérni 3 éves kislányommal kapcsolatban. Kislányom májusban múlt 3 éves és idén tavasszal egyik pillanatról a másikra „szobatiszta” lett (éjszaka is). Pisilni már WC-be pisil, viszont még mindig pelenkába kakil. Próbáltuk elérni nála, hogy elhagyja a pelenkát, de nem sikerült. Mondogattuk neki, hogy ez az utolsó pelenka, de mindig elérte, hogy el?vegyük neki a következ?t. Közösen elmentünk bilit és cicás WC papírt venni, hogy hátha ez segít, de nem sikerült. Lányom Szeptember 1-je óta óvodába jár, ahol kevesebbet eszik és iszik, mint itthon és ezért szorulással küzd. Általában 20 percig szokott nála tartani egy kakilás és csak „bogyózik”. A segítségét és a tanácsát szeretném kérni, hogy kislányommal hogyan tudnám elhagyatni a pelenkát. Segítségét el?re is köszönöm.
Szobatisztaság - problémákkal
Kedves Anyuka!
Talán az a legjobb megoldás, ha nem akarja elhagyatni vele a pelenkát. Ugyanúgy, ahogyan egyik napról a másikra nem pisilt be, úgy biztos vagyok abban, hogy a széklet gondja is „megérik”. Beszéljék meg, hogy kapja a pelenkát, szóljon, ha kakilnia kell, és majd ? eldöntheti nagylányosan, ha már úgy érzi, hogy nincs rá szüksége, akkor mehet a WC-re. Az óvodába járás megváltozott környezete nem segítette ezt a dolgot – még az is természetes, hogy ott kevesebbet eszik, mint otthon.
Ki szokott alakulni egy természetes ritmusa a székletürítésnek, lehet, hogy nála ez óvodába indulás el?tt lesz, ha megreggelizett, vagy ha hazaért délután. Sok olyan gyerek van, aki nem tud az óvodában kakilni. Ha még kéri, kapjon ehhez pelenkát minden további nélkül, hogy kialakulhasson a ritmus. Nem marad így, lehet, hogy pár hét, lehet, hogy 1-2 hónap, de meg fog oldódni.
Az a tapasztalatom általában, hogy ha a szül? „el tudja engedni” ezt a problémát, akkor a gyermeknek is könnyebben megy az „elengedés” – senkibe sem szorul be a feszültség.
Üdvözlettel: Majoros Andrea
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
