Tisztelt pszichológus! Sajnos nagyon rossz családi körülmények közé születtem, és azt hiszem, ennek is lehet némi köze a jelenlegi problémáimhoz. Apám alkoholista és indulatos ember (józanul is, de ittasan ez fokozódik), anyám pszichiátriai beteg (skizoaffektív zavar), ráadásul er?sen kritizáló, gúnyolódó típusú ember, aki mások érzéseit képtelen érzékelni és figyelembe venni. Sokszor elképeszt?en obszcén hangnemben szól le másokat. Ezzel pedig lényegében sikeresen elmar maga mell?l mindenkit, aztán meg haragszik az egész világra, hogy mindenki milyen utálatos vele, és képtelen elképzelni, megérteni, hogy ennek az ered?je az ? viselkedésmódja. Még csak lehet?ségként sem fordul meg a fejében, hogy esetleg az ? viselkedése is állhat a külvilág elutasítása mögött.
A testvéreimmel úgy n?ttünk fel, hogy a szüleink egyáltalán nem foglalkoztak velünk. Soha nem beszélgettek velünk, nem érdekl?dtek fel?lünk, nem tanítottak az életre, nem bátorítottak, ösztönöztek semmire, nem vigasztaltak, nem voltak családi szokásaink, nem jártunk el sehová, szeretetet, tör?dést nem kaptunk. A szüleim annyival letudták az egészet, hogy adtak enni, meg volt rajtunk ruha, és szerintük ez így teljesen rendben is van. Állandóak voltak viszont a veszekedések, amik néha a tettlegességig fajultak. Az otthoni légkör borzalmas volt, és évr?l évre rosszabb lett. Volt egy 12 évvel id?sebb bátyám, akinél érzelmileg labilis személyiségzavart állapítottak meg, emellett politoxikomániás volt. Sajnos örökölte apánktól az indulatosságot, és id?nként hiperagresszív volt. El?fordult, hogy szekrényt zúzott össze, vagy az ablakot törte be és hasonlók, emiatt ? is rendszeres stresszforrás volt, aztán 29 évesen öngyilkos lett. Sajnos ebben a "mérgez?" közegben kellett feln?nöm, ami nagyon nem tett jót. Az iskoláimat szerencsére be tudtam fejezni, de közvetlenül azután kimerültem, összeomlottam, és azóta sem tudok ebb?l kikeveredni.
Szinte állandóan rossz a kedvem, nyomott a hangulatom. Nem igazán köt le semmi, nem tudom elterelni a gondolataimat. Az energiaszintem szinte nulla, hamar elfáradok és nincs is nagyon kedvem semmihez. Sokszor a leghétköznapibb dolgok is sok er?feszítést és akarater?t kívánnak. El?fordul, hogy az alvásom sem pihentet?, ilyenkor még fáradtabbnak érzem magam. Nehezen koncentrálok, nem tudok gondolkodni, csak nagyon kis ideig sikerül és nagyon sok energiámat fel is emészti. De számomra a legrosszabb, hogy állandóan feszült vagyok, nem tudok megnyugodni. Ez rengeteget kivesz bel?lem. És van még egy számomra meglehet?sen furcsa problémám is: nem tudok járm?veken utazni, mert akármennyire is banálisan, vagy ostobán is hangzik, de nem bírom a sebességet, amivel haladnak. Pánikszerü rosszullét tör rám. Nagyon heves szívverés, izzadás, mellkasi nyomásérzés, az összes izmom teljesen befeszül, nehéz légzés. Minél gyorsabban halad egy járm?, annál er?sebbek ezek a tünetek. Ez az állapot már kilenc éve tart, és eddig akármivel próbálkoztam, nem vált be. Sok helyen komolyan sem vettek, vagy segítség gyanánt kaptam néhány üres közhelyet (minden rosszban van valami jó, ami nem öl meg az meger?sít és hasonlók). Próbáltam a relaxációt, autogén tréninget, nyugtató gyógyteát, de nem érzek javulást. Sajnos az állapotom miatt csak alkalmi munkáim vannak, emiatt jelent?s TB tartozásom halmozódott fel, ezért nem tudok pszichológust felkeresni. Tisztában vagyok vele, hogy ezeket a problémákat nem lehet ilyenformán megoldani, de jelenleg nincs más lehet?ségem, mint itt tanácsot kérni. Mit tehetnék ebben a helyzetben, merre és hogyan induljak el? Van-e esetleg valami olyan
módszer, amit önnállóan is tudnék alkalmazni, hogy annyira jobban legyek, hogy be tudjak vállalni egy fix munkahelyet? Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, pedig normális életet szeretnék. Valami megoldás csak van, lennie kell.
