Számtalan problémával küzdök. 21 éves n? vagyok. Tavaly októberben szültem meg a kisfiam. Az els? 3 hónapban nem is volt semmi probléma. De ami aztán jött, nem tudtam hová tenni.
Elöször is rohamosan fogytam, volt olyan, hogy 1 hét alatt 2 kg ment le, pedig étkezem rendesen. 4 hónap alatt kb. 12 kg-ot adtam le. 1,5 hónapja kezd?dött, hogy éjszaka hirtelen elkezdett kavarogni a gyomrom, hánynom kellett, s mikor kijött a "felesleg", utána nyugodtan tudtam aludni. Els? és második alkalomnál betudtam egy gyomorrontásnak, de mikor már folyamatos volt, akkor megijedtem. Terhesség kizárt volt. Orvosról-orvosra jártam (hasi ultrahang, vérvétel, vizeletvizsgálat, röntgen, gyomortükrözés), mindent rendben találtak. Viszont minden orvos rákérdezett, hogy a szülés utáni depresszio nem most jött -e ki rajtam, vagy már régebb óta depressziós vagyok, csak nem vettem észre. Igaz, néha kis apróságokon is fel tudom magam idegesíteni, meg érzékenyebb is vagyok, mint voltam a szülés el?tt. Ön szerint ezek alapján szóba jöhet lelki probléma? (Egyébként a fogyással egyidej?leg jelentkezett erös hajhullás, ami olyan mértékü, hogy már nem merek csak napi egyszer fésülködni, meg már látszik 1-2 helyen, hogy kopaszodom.
Köszönom ha válaszol.
Szülés utáni depresszió?
Kedves Édesanya!
Minden állapotunknak, így a kóros jelenségeknek is megvan a testi és a lelki összetev?je egyaránt. A bonyodalom ott kezd?dik, ha az egyensúly megborul, és ki kellene bogozni, hogy melyik hogyan járul hozzá a tünetek kialakulásához, fennmaradásához. A teherbe esés, várandósság, szülés, gyermekágy minden szinten alapvet? változásokat hoz az életünkben: élettani folyamatainkban, érzelmi életünkben, életvitelünkben, kapcsolatainkban stb. Sajnos, a hagyományos orvoslás keretei között egyel?re a gyakorlatban nem igazán valósul meg az a szemlélet, ami az embert egységes, „bio-pszicho-szociális” lényként tekinti – azaz, akit egyszerre határoznak meg biológiai, lelki és társas folyamatok. Így, ha rejtélyes testi tüneteinkkel orvoshoz fordulunk, ? csak egy szeletét fogja látni, kivizsgálni, értelmezni – és jó esetben (egyébként igazi szaktudással, valódi hozzáértéssel és mélyen lelkiismeretesen is akár!) gyógyítani annak a jóval összetettebb állapotnak, ami az aggasztó jeleket okozta. Úgy t?nik, abban nyilvánult meg mégis az ett?l az egyoldalú szemlélett?l való elmozdulás, hogy az orvosok szülés utáni depresszióra gyanakodtak. Önmagában ett?l semmi nem oldódik meg, de annyiban szerencsés, hogy ez a felvetés arra sarkallta Önt, hogy más színben lássa a problémát, és más megoldási módokat (is) elkezdjen keresni.
Abban szakmailag felel?sségteljesen nem nyilatkozhatom, hogy szervi ok kizárható-e, illetve, hogy milyen irányban lenne még érdemes vizsgálódni. De azt javaslom, hogy keressenek fel olyan pszichológus szakembert/intézményt, aki ennek az élethelyzetnek a problematikájára szakosodott (pl.: Országos Gyermekegészségügyi Intézet), és olyan szempontokra hívhatja fel a figyelmet, ami eddig elsikkadt, amit?l „összeáll a kép”!
Kívánom, hogy össze tudjon fogni a család a megoldás érdekében, hogy hamarosan boldog, egészséges anyuka mellett cseperedjen hasonlóképpen a gyermeke!
Üdvözlettel
Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
