A szül?k mintha nem akarnák látni a gondokat

Barátaink kisfiának kisgyermekkora óta viselkedési problémái vannak. Jelenleg 6 éves.Kisfiamat (4 éves) többször lelökte a lépcs?n, vagy fojtogatta. Sosem mertem egyedül hagyni ?ket egy szobában. Óvodából, csoportos foglalkozásról is eltanácsolták ijeszt? viselkedése miatt. Ha mi vigyáztunk rá, akkor is voltak dühkitörései, melyet miután a lehet? legfinomabban tolmácsoltam édesanyjának, elutasító volt, állította, hogy nem mondok igazat. Az új óvodában is viselkedési problémákkal küzd, folyamatosan kiállítják a játékokból. Tegnap a kisfiú, mikor ismét a büntetését töltötte, többször ismételgette, hogy ? egy senki, ?t csak gy?lölni lehet. Mikor rászóltam hogy ne mondjon butaságot, ez nem igaz, ? folytatta, hogy márpedig ez így van és a legjobb az lenne, ha
kikötöznék ?t egy székre, fell?nék az ?rbe és felrobbantanák. Mikor kérdeztem az óvón?ket, hogy hallották-e, ?k meger?sítették, hogy sajnos mostanában ilyeneket és hasonlókat mond magáról. A szüleinek pedig számomra érthetetlen okból nem szóltak err?l. Tanácstalan vagyok, hogy mit lehetne tenni az ügyben, miel?tt rosszabbra fordulna. A fiamat is nagyon féltem t?le. Összevont óvodai csoportba járnak. Szüleivel megromlott a viszonyom, mert megmondtam nekik, hogy az eddig történtek után féltem a fiam testi és lelki épségét. A szül?k mintha nem akarnák látni a gondokat, csak a jó tulajdonságait emelik ki. Az óvodapedagógusok pedig nem szólnak, nem mernek konfrontálódni. Mit lehet tenni egy ilyen ügyben?

Kedves Kadin!

Nagyon nehéz helyzet ez, ahogy olvasom a levelet, szinte csapdában érzem magam én is. Hiszen ha a baráti párban ekkora ellenállás van a fiuk nehézségeivel kapcsolatban, akkor a hírek, tények hárításával próbálják a saját rossz érzéseiket csökkenteni. Így viszont egyedül maradnak a fiú problémájával, miközben a szül?k feladata lenne a helyzetet kezelni.

Ha jól értem, három ponton van kapcsolódás ezzel a párral: Önök, a pedagógusok, és az Önök fia. Ha van erejük, lehet egy próbát tenni, hogy beszélnek a párral. Itt nagyon fontos lenne a nyugodt légkör és a támogató jelenlét. Tehát nem annak hangsúlyozása, hogy a kisfiú ezt és ezt csinálja, hanem azt kiemelni, hogy azt látják, nehéz neki, aggódnak érte. Tudom, hogy ez végtelenül nehéz, különösen annak fényében, hogy az Önök fiát bántja, de ha a vádlás, a kemény konfrontáció van el?térben, akkor ?k még jobban behúzódnak a csigaházukba. Ennek eredményeként pedig az ? fiuk még magányosabbnak érzi magát ebben a helyzetben - ahogy azt az ? nyelvén meg is fogalmazza: ? egy senki. Tehát, ha sor kerül egy ilyen beszélgetésre, a vádasodás (mit csinált a gyerekünkkel) biztos, hogy hátráltatja a helyzetet. Érdemes az ? fiuk iránti aggódást, együttérzést hangsúlyozni, akár a fent említett fájdalmas megjegyzés (én egy senki vagyok) visszajelzésével.

Emellett azt gondolom, a pedagógusoknak történ? visszajelzés is lehet hatásos. Fontos tudni nekik is, hogy a szül?k nem tudják befogadni a fiuk problémáját, így az ? visszajelzésükön is múlhat, hogy alakul ennek a fiúnak a sorsa. Ha beszél velük, azt érdemes megemlíteni, hogy a szül?k nem nyitottak az ilyen típusú információra, óvatosan jelezzenek.

Illetve fontos beszélni a saját fiukkal is. El lehet neki mondani, hogy sajnos az a fiú nem viselkedik kiszámíthatóan, így vigyázzon vele. Ha úgy érzi, kerülje el nyugodtan, nem kell mindenkivel barátkozni. Ugyanúgy, ahogy mi feln?ttek is éberebbek vagyunk bizonyos ismer?sök, kollégák társaságában, csak feln?ttként - jó esetben - már nem a fizikai bántalmazástól kell tartanunk.

Sok sikert, és kitartást kívánok,

üdvözlettel,

Kovács Réka