Egy gyermek néptánc-csoport vezetőjeként találkoztam a következő problémával: van egy kislány az együttesben, aki a legügyesebbek közé tartozik, próbákon aktív, vidám, barátkozó, mégis abban a pillanatban, ahogy a szülei belépnek a próbaterembe, zokogva kiáll a táncból és nem hajlandó egyetlen tánclépésre sem, amíg anyáék ott vannak. A szülők nem jöhetnek el a fellépésekre sem. Biztosan nem hisztiről van szó. Ilyenkor valódi könnyekkel, keservesen sír a gyermek. Mélyebben nem ismerem a szülő-gyermek kapcsolatot köztük, annyit tudok, hogy anya és apa is táncolnak, más élethelyzetben pedig boldog, szerető családot lát a kívülálló, ha rájuk néz. A szülőkkel együtt nagyon szeretnénk feloldani a kislányban ezt a gátlást. Ehhez szeretnék néhány hasznos instrukciót kapni. Előre is köszönöm a segítséget.

Kedves Tanárnő!

Milyen jó, hogy ilyen érzékeny táncpedagógus vezeti azt a csoportot! Első gondolatom, hogy talán a szülők táncban való érintettsége lehet a ludas a kislány szétesésében – érdemes lenne végiggondolni, vajon milyen vélt vagy valós elvárást érzékel a kislány - akár csak implicit - a szülői minta kapcsán. Ha a család amúgy harmonikusnak, és a helyzet megoldására motiváltnak tűnik, együtt is át lehetne beszélni mindezt, hiszen valószínűleg ők oldhatják fel leghatékonyabban kislányuk teljesítménygátlását. Ami segíthet egyébként, az a tánc közös örömének a visszacsempészése – elképzelhető, hogy a szülők jelentlétében a kislány számára a tánc most csak a koreográfiáról, a helyesen kivitelezett lépésekről, a fellépésről szól. Szervez esetleg az egyesület táncházat is? Vagy mennek-e nyáron olyan fesztiválra, ahol a fellépés mellett nagy közös örömtáncba is lehet keveredni? Biztatnám a családot, hogy ha a fellépésen nem is jelennek meg, valami ilyen felszabadult helyzetben keressenek táncos kapcsolódási felületet a lányukkal. Ha ezek nem hozzák meg a kislány szorongásának oldását, javasolnám szakember bevonását.

Üdvözlettel – Kiss Kinga