Tanulok, vezetem a háztartást...

19 éves vagyok, és kicsit több mint egy éve vesztettem el az anyukámat. Most fogok érettségizni, és a nagymamám, aki velünk lakik, lebetegedett, és át kellett vennem a háztartás irányítását, így ha hazamegyek, még f?znöm kell másnapra, és nem marad elég id?m a tanulásra. A barátommal egyre rossszabb a kapcsolatom, szerinte miattam nem tud boldog lenni, hetente csak maximum 24 órát lehetünk együtt, mert más városban tanul. Mindent egybevéve szinte
állandóan ideges vagyok és frusztrált. Hogy tudnám kezelni a helyzetet ?

Kedves fiatal lány,

?szinte tiszteletet érdemel azért, ahogy ebben a nehéz helyzetben helyt áll! Tanul, háztartást vezet, igyekszik energiát fordítani a párjára, ápolja beteg nagymamáját (bár err?l konkrétan nem ejt szót, de a sorok között olvasható), miközben édesanyját gyászolja... nem mindennapi er? kell ahhoz, hogy mindezt valaki képes legyen nap mint nap megtenni! Érthet? tehát az idegesség és frusztráció - meg persze az igénye is, hogy megszabadulhasson t?lük...

Az ilyen embert próbáló élethelyzetben létfontosságú a dolgok fontossági sorrendjének felmérése, a kíméletlen ?szinteség saját magához: mire szükséges ténylegesen id?t, energiát szánni? Melyik teend?re mennyit? Mi az, amihez segítséget kell kérnie - és kikt?l számíthat arra? Kik azok, akik úgy vannak (vagy akár lehetnének, ha hívná ?ket) jelen az életében, hogy hozzáadnak ahhoz - és kik azok, akik csak feleslegesen "szívják el" az energiáját...? (A barátja részér?l az olvasottak alapján például övön alulinak tartom az idézett kommentárt...)

Szóval, önmaga érdekében, és azok miatt is, akik Önre támaszkodnak: legyen szigorú, ha a saját talpon maradásáról van szó! A pihenés, feltölt?dés nem luxus - hanem alapszükséglet. Fontos lenne akármilyen aprónak t?n? formákban, de minél többet becsempésznie a mindennapjaiba! Hosszabb távon ez nem elvesz, hanem pont hogy hozzáad a kötelességteljesítésekhez.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta