Társaságban kényelmetlenül érzem magam

Ha közösségbe kerülök, a szemem kiszárad, kényelmetlenül érzem magam, deperszonalizáción is keresztülmegyek. Gyakran kapom meg a "Mosolyogj!"mondatot, noha egyedül semmi gondom sincs azzal. Nem érzek semmi motivációt arra, hogy más emberekkel egy légtérbe kerüljek. Magamban teljesen jól megvagyok, akármeddig, de az nem egy folyamatosan tartható
állapot. El fog ez múlni? Lehet ez csupán egy "mellékterméke" az idei különleges helyzetnek, esetleg a koromnak, vagy kell valamit tennem? Régebben se voltam nagyon interaktív, inkább egy mereng?, filozofikus személyiség.

Kedves 15 éves Fiú!

Az els? kérdés, ami bennem felmerült, hogy neked jó-e így? Ugyanis ez kicsit válasz is lehet a kérdésedre, hogy kell-e valamit tenned, mert nem mehet ez így tovább. Hiszen ha Te jól érzed magad, nincs annyira nagy szükséged az interkcióra, társaságra, akkor nem kell feltétlenül er?ltetni a nagy közösségi életet, a mosoly mögé bújtatott kényelmetlenséget. Azt azért hozzátenném, hogy a mostani speciális helyzet mindenkinél egy kicsit feler?sítette azt, ami a félelme, nehézsége, elakadása, hiszen otthon, másokkal ennyire korlátozott kapcsolódásban saját magunk gondolataival voltunk/vagyunk összezárva, ami nem egy objektív tükör, így azt a torzított képet er?sítette, ami az elképzelésünk saját magunkról, a világról. Emiatt lehet, hogy azért enyhülni, oldódni fog ez a helyzet, és Te is jobban fogod vágyni a társaságot. Idézd fel, hogy mi volt a jó abban, mikor szociálisan aktívabb voltál, vagy milyen értéket hordoz, ha társaságban vagy. De csak olyan társaságban érdemes, ahol azért az az emlegetett mosoly tényleg kifejez valamit, és akár lehet halvány is, vagy lehet görbül? is. A közösség, barátság akkor ér bármit, ha saját magadként, aktuális érzelmeiddel lehetsz jelen. Akkor valószín?leg Te is motiváltabb leszel.

Üdvözlettel

Standovár Sára