Telefonos kapcsolattartás

Kedves válaszadó! Szakításunkat követ?en, két héttel ezel?tt elköltöztem volt élettársamtól. 5 éves kislányunk jelenleg vele él, kétnaponta másfél-két órát áll módunkban együtt tölteni, az ovi után. Esténként, a lefekvés el?tt, és reggelente az oviba menés alatt rendszeresen hívom a kislányt telefonon, hogy jó éjszakát, illetve hogy szép napot kívánjunk egymásnak. A kislány kéri is ezeket a hívásokat, de minden alkalommal nehéz az elköszönés. Kifejezi, mennyire hiányzom neki, és sokszor kéri, hogy ne rakjuk még le a telefont. Komoly fejtörést okoz nekem, hogy nem ártok-e neki azzal, hogy minden beszélgetésünk ebben a szomorkás, néha pityogós hangulatban szakad meg, és nem tenném-e jobban, ha nem hívogatnám ?t? Kérem hozzáért? válaszát. Köszönettel, J. József

Kedves József!

Nehéz dolog ez a telefonos kapcsolattartás, és persze nehéz az egész különválás. Ilyen kevéssel a különköltözést követ?en a gyerekek még nagyon bíznak a családegyesítésben (és aztán kisebb intenzitással, de még évekig bízhatnak benne).

Sok gyerek nagyon igényli a minél intenzívebb kapcsolattartást az elköltöz? féllel, hiszen nagyon hiányzik neki, és a gyakori találkozás révén még fenntarthatja az illúziót, hogy talán meg sem történt a különválás. A találkozások végén a búcsú ugyanakkor minden alkalommal újra és újra figyelmezteti a gyerekeket, hogy a család élete már két térfélen zajlik. Az ilyenkor felkavarodó indulatok miatt egyébként még civilizáltan különváló családokban is el?fordul, hogy a gyerek átmenetileg nehezen vált térfelet. Ez mindenki számára új szituáció, bele kell tanulnia minden érintettnek, hogyan kezelje a találkozások és búcsúzások visszatér? helyzeteit. Az ovi utáni találkozások valószín?leg elég hosszúak ahhoz, hogy kislánya az újratalálkozás eufóriáját, a közös játszás örömét és az elválás szomorúságát egy érzelmi ívre felf?zve meg tudja élni.

A telefonbeszélgetések azonban ehhez valószín?leg túl rövidek, és a félig valós jelenlét (a szeretett személy hangja jelen van, de testi valójában nem nyújt lehet?séget bújásra, ölelésre) nem segíti a felkavarodó érzelmek elsimítását. Lehet, hogy a reggeli telefonokat ki lehetne váltani szép-napot-üzenetekkel, akár úgy is, hogy minden reggel küld neki valami aranyos napkezd? rajzot vagy fényképet. Így újraírhatják a közös szokásokat, a „becsekkolás” megmarad, de a telefonálás nehéz percei nem terhelik az amúgy is nehezen lefutó reggeli menetrendet. Ha pedig lánya igényli a napi beszélgetést, ovi után telefonban is el lehet egymásnak mesélni a napjukat.

Üdvözlettel – Kiss Kinga