3 éves lesz a kislányom. 2 éves koráig semmi probléma nem volt. Viszont az utóbbi hónapokban teljesen kezelhetetlen lett. Nem fogad szót, állandóan feszült és ideges. Sebesre rágja a kezét. Nem igazán tudom emberek közé vinni, mert azzonnal elkezd kiabálni és földhöz veri magát. Azt mondja olyankor, hogy támadnak. A játszótéren szintén kiabál a kisgyerekekkel, hogy ellopják a játszóterét. Mi lehet a baj? Érdemes lenne szakemberhez fordulnom? Ha igen, akkor milyen szakember? Nevelési tanácsadó? Esetleg gyermekpszcihológus? Teljesen tanácstalan vagyok már....
Teljesen kezelhetetlen lett
Kedves Vica!
Kislánya személyiségfejl?dése egy fordulóhoz ért. Lehet, hogy már korábban is voltak jelei az ellenállásnak, hisztiknek enyhébb, apróbb formában, de 3 évesen szinte biztosan a dackorszakba érkezett, érkeztek. Ennek az id?szaknak az ismérve, hogy az addig teljesen együttm?köd? és könnyen kezelhet? gyerek (is) ellenálló, hisztis, dacos. Sokszor nehéz követni, hogy mit is akar. Szinte már csak az a lényege a sírásának, ellenszegülésének, hogy ezt megtehesse, nem is maga a konfliktus tárgya. Ez azért van így, mert az énje, az akarata, az öntudata fejl?dik. Az önállóságnak és a kezdeményez? szabad akaratnak egy fontos mérföldköve, hogy védett közegben gyakorolhassa, hogy ? csinál valamit. Hiszen a családban megteheti azt, hogy ellöki a hozzá közel állókat, hogy megélje önállóságát, különálló személyiségét, miközben biztos lehet benne, hogy visszafogadják, visszabújhat a biztonságba, ha éppen erre van szüksége. És tulajdonképpen ez is a jó reakció a viselkedésére: ahol lehet, ott engedni, hogy gyakorolja saját döntéseit. A hisztiket néha csak figyelmen kívül lehet hagyni, mikor egyértlem?, hogy nem lehet rá hatással lenni. Egyszer véger lesz. És fontos nyitottnak lenni arra, amikor vissza akar jönni a közelségbe, a biztonságba. Olyankor nem hatásos felemlegetni a hisztit, csak meger?síteni, bátorítani. Ennek a kett?sségnek köszönhet?en er?sebben van jelen a szorongás. Egyedül akarja csinálni a dolgokat, de közben fél is t?le. Így lehetséges, hogy szorongásos tünetek jelennek meg id?legesen, mint a körömrágás. Persze ha hosszan fennáll a probléma (hónapokig, fél éveg, stb.) változás nélkül, akkor érdemes lehet szakembert megkérdezni személyesen is.
A közösségben még inkább megjelenhet ennek a konfliktusnak a súlya: ellenszegülni, menni egyedül, de közben a biztonságot keresni.Ugyanis a kortársak közt, vagy a szül?kt?l távol kevésbé van jelen a biztonság érzése, f?leg annak instant megjelenése. Az, hogy támadnak, vagy elveszik t?le a játszóteret, jelezheti azt, hogy ki akar sajátítani ott is mindent, és egyedül akar irányítani. Nyilván ezt a hasonló korú gyerekek másképp kezelik, mint a feln?ttek, így több konfliktus, feszültség, szorongás adódik. A helyzet megoldása azonban ezeken a konfliktusokon keresztül történik. Érdemes kicsit hagyni kibontakozni a helyzetet, de közben segíteni, irányítani is, hogy megoldás szülessen. Így fejl?dik az együttm?ködése, képes lesz együtt játszani, lemondani valamir?l, vagy késleltetni igényeit, vagy rugalmasságot gyakorolnia (más játékot, cserét elfogad). Persze ez hosszú id?. Nagy dicséretet érdemel, ha a fentiek közül bármelyik akár csak egyszer el?fordul egyel?re. Talán kisebb csoportban, 4-5 f?vel érdemes gyakorolni eleinte, ha ez ekkora stressz a kislányának még.
Ha úgy érzi, hogy a helyzet túlfeszült, nehezen kezelhet?, akkor kérhet segítséget, akár csak pár alkalomra. Egyel?re a gyereket szerintem felesleges terápiába vonni, de ha az meger?síti Önt, hogy rendszeresen egyeztet valakivel a helyzetükr?l, akkor egy gyerekpszichológust érdemes keresni tanácsadásra - akár a nevelési tanácsadón keresztül, akár magánban.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
