Hirdetés

Teljesen a megszállottjává váltam

Márciusban megismertem egy nálam hat évvel fiatalabb srácot. (25 éves, én 31. Vicces, mert ugyanazon a napon születtünk) Eredetileg úgy indult a dolog, hogy csak meg akartam nézni, hogyan is néz ki. (Nem helybéli, naponta jön és körülbelül negyven kilométerre lakik
t?lem). Aztán valamikor nyár elején sikerült belészeretnem. Na, most az a problémám, hogy négy éve kapcsolatban élek, ebb?l két éve vagyok menyasszony, egy hét évvel fiatalabb sráccal, akit szintén szeretek. Van gondunk egymással, mint mindenkinek, mégis mostanában úgy érzem, szabadulni akarok a kapcsolatunkból, holott imádok vele lenni, hozzábújni stb. Ráadásul, valamit megérezhetett, mert mostanság kedves velem, jobban tör?dik velem.

Mégis, ami mostanra már meg?rjít, hogy a másik srác akar-e egyáltalán t?lem valamit, vagy sem. Elég vegyes jeleket küld felém. Ebédosztáskor ? a futár, és mivel igényeltem, minden nap jártam érte. (Most házhoz szállítás van). Aranyos, mert mindig el?re köszön,
sokszor rajtakaptam, ahogy bámul, igyekeztem olvasni a testbeszédéb?l is, ami egyértelm?en arra utal, hogy bejövök neki, de néha, amikor olyanja volt, rám sem bagózott két napig. Persze, amikor elment, akkor is intett az autóból. Hétf?nként mindig érdekl?dve nézegetett és foglalkozott, viccel?dött velem. Ugratott is néha. Ha a közelben vagyok, állandóan megemeli a hangját, viccel?dik, "felt?n?sködik" a másik sráccal. Volt olyan, hogy a másik osztóval együtt kijöttek velem, és gyakran bámuláson kaptam. Rám komolyan néz mindig. Viszont az utóbbi id?ben, ha nem is mondtam vicceset, akkor is nevetett. Nyáron többször volt olyan, ha be kellett mennie, mindig visszafordult és utoljára rám nézett. Ilyenkor mindig eltoltam a dolgot, mert nem mertem rá nézni. Több okból sem, mert gátlásos vagyok, hála egy el?z? kapcsolatomnak, és mert a másik fiú, igencsak pletykás, félek, ha rájön a rajongásomra, ezzel lesz tele a falu. Olyan is megesett, hogy találkoztam exemmel nyolc év után, kép is készült róla, amit exem posztolt egy közösségi oldalon, a helyi srác látott. Azonnal letámadott, hogy kivel találkoztam. Majd, amikor lementem az ebédért, kíváncsian fülelt, pedig mondta a másik srác faggatására, hogy semmi köze hozzá, hagyjon már békén, azzal találkozom, akivel akarok, meg ilyenek. Mégis kíváncsian fülelt ? is,
mindenféle telefonnyomkodás nélkül, ami szokása. Rám nézett, amikor vicceset mondott, olyan is volt, hogy ránéztem és rám mosolygott. Ha egyedül volt, adott nekem extra ebédet, csinált velem képet egy fogadás miatt és mindenben segített, amiben tudott.
Viszont, ha ráírok, t?szavakban válaszol, és néha úgy érzem, le akar rázni. Mindig úgy fejez?dik be az irkálás, hogy nem válaszol vissza semmit. Magától nem is ír rám. Eddig kétszer történt meg, akkor is munkával kapcsolatban, mégis, amikor találkozunk, úgy érzem, nem közömbös irántam. Most, hogy házhoz szállítanak, maximum annyira látom, amíg elmegy a munkahelyem el?tt autóval és intünk egymásnak. Ha a helyi srácot várja és megáll a munkahelyem el?tt, akkor is köszön, elsüt némi poént, majd teljesen beletemetkezik a mobiljába, mintha ott sem lennék. Be egyáltalán nem jön be, inkább a kocsiban várja a másik srácot, aki a kollégám. Viszont, amikor megyek vissza ebédr?l, és ? már ott van, amint meglát, azonnal tollászkodni kezd, de akkor is csak addig néz fel, amíg köszön nekem, meg akkor, amikor bemegyek az ajtón, utánam néz. Mint akkor is, ha kint állok, ? pedig viszi a munkahelyem közelében lév? házakhoz kitett tartókba az ebédet és meglát. Néz és visszanéz. Most nem tudom eldönteni, hogy azért, mert nem tudja eldönteni, hogy
tetszem-e neki, vagy mivel megtudta a korom, túl öregnek tart. Vagy csak félreértelmeztem a megnyilvánulásait és barátkozni akar. Mindenhol azt olvasom, hogy nézzem a pupilláját, mert az elárulja, de olyan sötét barna, hogy egyszer?en képtelen vagyok látni, pedig, amikor beszélünk, folyamatos a szemkontaktus.
A közösségi oldalakhoz annyit f?znék hozzá, hogy az egyik helyi lánynak a képeire mindig reagál, az enyémekre sosem. Pedig mindig megnézi a képeim egy órán belül, és egyszer elárulta magát, hogy látja, miket osztok meg. Nem vagyok közösségioldal-függ? és nem is vágyom rá, hogy sokan reagáljanak vagy valami, csak eléggé furának és zavarónak találom a dolgot. Ráadásul mostanában van egy olyan érzésem, hogy kezd kialakulni egy kapcsolata, mert állandóan online van. Persze, semmi jogom féltékenynek lenni, ha össze is jön valakivel.
Viszont teljesen a megszállottjává váltam, és én is tudom, hogy ez nem jó. A legjobb barátom már az elején figyelmeztetett, hogy nem lesz ennek jó vége, fejezzem be. Nem tudtam. Már annyira kikészítettem a futár sráccal, hogy le is tiltott mindenhol. Már nem tudok kihez fordulni, kinek panaszkodni. Most abban reménykedem, ha az ünnepek alatt nem látom, hátha kiszeretek bel?le. De tudom, hogy nem fogok tudni, amíg nem tudom, hogyan is érez irántam. Tudom, hogy az lenne a legegyszer?bb, ha megbeszélném vele, de amikor kettesben vagyunk, olyan zavarban vagyok, hogy alig tudok kinyögni egy értelmes mondatot is. Nem merek megkérdezni t?le dolgokat, csakis írásban, de akkor meg nem mindig arra válaszol, amit kérdezek és azt sem akarom, hogy zaklatásnak vegye, ha ráírok. Fogalmam sincs, mit tegyek ebben a helyzetben. Teljesen el vagyok keseredve, és nem látom a kiutat ebb?l a szituációból. Sosem történt még velem ilyen, sosem kacsingattam senkire, ha volt párom. Ez hirtelen és kéretlenül jött, nem tudok mit kezdeni vele.


Kedves Hölgyem!

Talán segíthet, ha szétválasztjuk a kétféle kapcsolatot. Párjával 4 éve együtt vannak, többé-kevésbé jól. Mióta Ön másfelé is tekintget (flörtöl?), párja figyelmesebb, kedvesebb. Problémáik nem súlyosak, szeret vele lenni. Nem akar szakítani vele, szeretik egymást. Úgy érzem, hogy Ön biztonsági játékot játszik: nem akar kilépni a jelenlegi párkapcsolatából, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy a futár fiú tényleg érdekl?dik Ön iránt. Ahogy jelenlegi párját befelé húzza a kapcsolatba az, hogy Ön kifelé kacsingat, úgy a másik fiút is távol tarthatja az, hogy Ön – köztudottan – párkapcsolatban él. Természetesen az is lehet, hogy ? is csak flörtöl Önnel, és nem akar semmi komoly dolgot.

Ha az egyik kapcsolatból azonnal a másikba ugrunk, akkor sok rendezetlen, befejezetlen dolog zavarhatja az életünket a kés?bbiekben, érzelmeinkkel nem leszünk tisztában, és ez bezavarhat az új kapcsolatunkba is. Érdemes lenne tisztáznia magában, hányadán áll a jelenlegi párjával. Ha úgy érzi, hogy vége, akkor zárja le, fejezze be. Mire ez lecseng, talán az is kiderül, hogy a futár fiú akar-e Önt?l valamit. Ennek a helyzetnek persze olyan kimenetele is lehet, hogy két szék közt a pad alá esik. Ha viszont úgy látja, hogy jelenlegi párkapcsolata jó, akkor nézzen erre a flörtre úgy, mint egy kis friss szell?re, ami felélénkíti a jelenlegi kapcsolatát, párját magasabb h?fokra kapcsolja. Ha mégis a tisztázás mellett dönt, akkor érdemes határozottan beszélnie a fiúval, nem úgy, mint aki a kegyeit lesi, hanem úgy, mint aki észrevette, hogy a fiú nézegeti, és akár egy kávé mellett beszéljék meg, hogy mi van Önök között. Ha nagyon elnyújtja ezt a helyzetet, álmodozik a fiúról, ez maga is tönkre teheti a párkapcsolatát.

üdvözlettel

bárdos kata

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.