Nem tudom hova tenni a kapcsolatunkat. 2 éve vagyunk együtt, 2 hetente találkozunk a távolság miatt, egyetemisták vagyunk és azok is leszünk még legalább 3-4 évig. Kiemelném, hogy csakis 2 hetente találkozunk, de akkor több napra, 3-5 között, ahogy id?nk adja. A 2 hét között a barátaival is találkozik. Ha felvetem, hogy találkozzunk következ? héten is, ? nem annyira szeretne, mert mást is csinál. Velem sokkal többet találkozik, mint a barátaival, ez tény... sokkal-sokkal többet, barátai dolgoznak, egyetemisták ugyanúgy, így leginkább hétvégén érnek rá, meg ritkán találkoznak hét közben, amikor a barátommal mi nem találkozunk. Van, hogy csak akkor érnek rá, amikor mi találkoznánk a barátommal, de akkor sose mondja le velem a találkozót, engem választ. Közös jöv?nkr?l ritkán, de beszélgetünk, pl. hogy mit fogunk csinálni, mit veszünk els?nek, állatkák, gyerekekkel hogy fogunk bánni, ilyesmik. Egyikünk sem szeret el?re tervezni, úgy vagyunk vele, alakul minden, ahogyan kell. De még konkrétan egyikünk se jelentette ki, hogy együtt akarunk-e lenni vagy sem, de én tudom, hogy vele akarok lenni.
Megjegyezném, sose voltak nagyobb vitáink, nagyon jól kijövünk. Tényleg igazán szeret engem? Az ? szeretetnyelve kicsit más, mint az enyém, amikor együtt vagyunk, tényleg minden tökéletes, részleteznem sem kell.
Tényleg igazán szeret?
Kedves Eszter!
Sok olyan levelet kapok, amikor a kapcsolatban él? egyik fél megfogalmazza a kételyeit annak reményében, hogy egy harmadik fél, a szakember visszajelzést ad a kapcsolat komolyságáról, tartósságáról, irányáról. Ön azt kérdezte, hogy szereti-e Önt a párja. Ezt a kérdést a párjának kell(ene) feltennie. Amikor ilyen levelet kapok, azon gondolkozom, hogy vajon a párok miért nem egymásnak teszik fel ezeket a kérdéseket? Ha úgy érzi, hogy együtt akar lenni ezzel a férfival, párjának szeretné, szeretne elkötelez?dni mellette, akkor miért fél err?l vele beszélni?
Vajon tényleg szeret-e? Ez nagyon fontos kérdés, de mindenkinek mást jelent szeretni, és a szeretet megléte nem feltétlenül jelenti, hogy a másik képes egy magasabb szint? elkötelez?désre. Itt nem feltétlenül a házasságra gondolok, de leveléb?l azt érzem, hogy Önt nem elégíti ki a jelen helyzet. Miért nem beszélgetnek a terveikr?l, állatkákról, gyerekekr?l?
Miért nehéz tervezni? Már gyerekként is kialakul az a képesség, hogy beosztom az id?met, a tanulást, a szabadid?t. Ha Önök egyetemre járnak, a jöv?jüket is tervezik, hivatást választanak. A tartós kapcsolatok egyik alapja az a képesség, hogy tudunk tervezni a másikkal. El?ször a szabadid?t, a nyaralást, aztán a nehézségeket, esküv?t, gyerekvállalást, stb.
Úgy érzem, Ön kész lenne tervezni, csak abban nem biztos, hogy a párja kész van-e rá. Ezt csak akkor tudja meg, ha beszélget vele az érzéseir?l, a vágyairól.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
