"Tiéd a gyerek, de nincs hozzá közöd!"

A párkapcsoatomban van egy olyan dolog, ami nyugtalnít és kissé tanácstalan vagyok, hogy mégis hogyan lehetne úgy kezelni a helyzetet, hogy ne okozzon számunkra fájdalmat és kárt a továbbiakban, vagy akár kés?bb valami elfojtott dologként el?bukkanva ne ?röljön fel minket. Hogy érthet? legyen, leírom a szituációt: a páromnak volt egy barátn?je, akit?l majdnem egy évvel a szétválásuk után kapott egy sms-t azzal a szöveggel, hogy gratulálok, apa lettél. A párom természetesen megkereste a lányt, aki azt állította, hogy a gyermek az övé, ami akár lehetséges is, de az anyuka csak tudatni akarta vele, hogy tudja, de nem írta be apának, és úgysem jönne náluk össze semmi, csak azért írt neki, hogy tudassa, mégiscsak az ? gyermeke, viszont nem akarja együtt nevelni, és nem is kér semmit.
Mi a történtek után nem sokkal kezdtünk el járni a párommal, közös életet tervezünk, megkérte a kezemet azóta, együtt élünk, minden nagyon komoly, és mindent megosztunk egymással, minden rendben velünk, és meghatározó ez az egész kapcsolat mindkett?nk életében, de félek, hogy ez a dolog a háttérben, ez a tudatlanság rányomhatja a kapcsolatunkra a bélyegét el?bb vagy akár utóbb valamilyen módon. Nekem mikor elmesélte a párom, meglep?dtem, és próbáltam beszélni vele, hogy mit gondol err?l. Elmondtam, hogy els? a gyermek, és ha az övé, én állok elébe, ugyanis félt megosztani ezt az egészet velem, hogy vajon hogy reagálok, fájni fog ez nekem, de nem akarta titkolni, mert egy ilyen kapcsolatnak semmi értelme nem lenne, és együtt tervezzük az életünket. Azt állítja, megtett mindent, a szüleihez is fordult tanácsért, de semmi joga, hiába kereste fel az anyukát többször is, nem ismeri el, de azért tudatta vele az apaságot. Tiszta vicc az egész. ? ebb?l azt a következtetést vonta le, hogy vagy nem is övé a gyerek, hiszen miért nem kereste a lány az egész terhesség alatt, és miért csak most jelent meg. Eszébe jutott az is, hogy talán a lány azt várja, hogy komolyabban próbálkozzon  és
próbára teszi, a gyermek nem az övé, de az igazi apuka nem vállalja, ? egyedül maradt, és sértettségb?l kereste meg, vagy egyszer?en hiányzik neki, és tudja, hogyha ez tényleg az ? gyereke, akkor ? úgy is vállalná a felel?sséget, de ezt így egyenesen nem mondaná ki. Egyébként tulajdonképpen mindenféle komolyabb ok nélkül szakítottak, mert a lány úgy érezte hirtelen, hogy nem illenek össze, ebb?l semmi nem fog összejönni. Mindezt úgy, hogy jól megvoltak, bár tény, hogy  a
munka miatt keveset találkoztak, egyébként nem is éltek együtt. A lánynak abszolút elképzelhet?, hogy volt valakije, és ezért ért véget a dolog. De igazából én csak a párom oldalát hallom és látom. Kétszer is megkereste a lányt az sms után, hogy vállalja az apaságot, de a lány elküldte.
Engem csak az nem hagy nyugodni, hogy hogy tud egy anya ilyet tenni a gyermekével, ha tényleg a párom az apja. Egyáltalán milyen szándékai lehettek ezzel az egésszel,  hogy közölte, ha semmit nem akar t?le. Több a járulék és nincs másnak köze a gyerekéhez? Én attól félek, hogy ez talán nem hagyja nyugodni a páromat a kés?bbiekben. Hogy talán van egy gyermeke, akir?l nem gondoskodhat. ? ezt így nem mondta, s?t azt mondta, hogy ? ezt már lezárta, úgy érzi, minden lehetséges dolgot megtett, és csak azért mondta el, mert nem akarta titkolni, nyilván megviselte ?t is. Én gondoltam arra, hogy talán mikor felkereste az anyukát, nem voltak higgadtak, és nem tudtak normálisan beszélni, vagy csak egyszer?en önérzetes az anyuka és csak próbálkozni kellene. Én próbáltam mondani a páromnak, hogy talán megpróbálhatná még egyszer megkeresni ?ket, és mivel engem nyugtalanít ez a dolog, meg is tenné. ? azt gondolja, hogy normális anya ilyet nem tenne, és valószín?leg az egész hazugság, mert nem tudja megérteni, mi értelme van ennek az egésznek, talán csak figyelemre vágyott az anyuka, és felindulásból írt neki,  hogy miután szakítottak, a párom el is engedte, mert nem volt komoly annyira, hogy próbálkozzon nála azok után, hogy azt hallotta t?le, nem akar vele lenni.
Nekem az egészhez csak annyi kérdésem lenne, hogy lehet egy ilyen szituációt kezelni, hogy ez a téma folyton és folyton ne merüljön fel és rontsa közöttünk a hangulatot ez az egész. Én kész vagyok elfelejteni a dolgot, ha az kell, kész vagyok szeretni ezt a gyereket, ha kell, csak nem szeretném, ha sérülne akár a gyermek, akár a páromat nyugtalanítaná egy életen át ez az egész, ami persze úgy is kihatna ránk is. Talán próbálkozzunk még egyszer az anyukánál? És ha igen, hogy érdemes vele beszélni, hogy eredménye is legyen? Számomra érthetetlen, ha ez az egész igaz, hogy nem érti az anyuka, mennyit árthat a gyereknek,  hogy az a gyermek bár most még kicsi, de kés?bb kíváncsi lesz az apjára, vagy ha esetleg más is fogja nevelni, mert az anyukának megjelenik valaki, de tudni fogja vagy megtudja, hogy nem az igazi apja teszem azt, ez milyen komolyan kihathat rá. Ha pedig nem beszélünk vele, vagy megint elküldené a párom, mégis hogy zárjuk le ezt a dolgot, hogy ne lapuljon ott mögöttünk ez a tudatlanság? Tudom, hogy ez az egész elég összetett, de olyan tehetetlennek érzem magam, és hol a gyermekre, hol a páromra és a jöv?nkre gondolok. Talán szakért?ként tisztábban láthatja ezt a helyzetet, mit érdemes megpróbálni, egyáltalán próbálkozzak-e ezzel tovább?

Kedves Hölgyem!

Valóban nagyon nehéz helyzet ez, és számos nehezen érthet? döntés van a helyzetben. Egy gyermek élete, sorsa egyetlen jó érzés? embert sem tud együttérzés nélkül hagyni, így érthet?, hogy Önöket sem. Ezen felül a vérségi kötelék mindenen átnyúló kapocs, így azzal a tudattal élni, hogy van a világban valahol egy gyermekem, valóban nem felejthet? gondolat. Azt gondolom, hogy ezeket a szempontokat els?sorban a párjának kell átgondolnia, és neki kell döntést hoznia, hogy itt és most meddig akar/tud elmenni annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság, és ennek megfelel?en tudjon döntést hozni arról, hogy vesz részt a gyermek életében.

Az is lehetséges, hogy err?l most nem fog tudni dönteni, vagy a gyermek anyja nem teszi lehet?vé, így évekig, évtizedekig élhet(nek) ebben a bizonytalanságban. Leveléb?l az az érzésem, hogy talán ez a bizonytalanság nyomasztja a legjobban. A legjobb lenne vagy lezárni a dolgot, vagy lépni, és egy közös életet kialakítani, aminek része a gyermek. Akármelyik út is lesz az Önöké, az biztos, hogy a párjának kell ebben döntést hoznia, és az is lehet, hogy ez a döntés elmarad, így ennek a helyzetnek a bizonytalansága sokáig ott marad a kapcsolatukban. Nem biztos, hogy minden történetnek van egy “megoldása”. Vannak olyan sorsok, ahol titkokkal élnek együtt emberek, sok éven át, ami hol er?sebben van jelen, hol csak a felszín alatt, de mégis ott van.

Üdvözlettel,

Kovács Réka