Tiltott gyümölcs

2011 áprilisában adódott  egy lehet?ség, miszerint egy osztrák család vállalkozásában dolgozhattam. Közös háztartásban éltem velük, igazi családtag lettem rövid id?n belül. Szégyellek err?l írni, de nem tudom megmásítani a múltat, ami itt dübörög még a jelenemben. Tehát, id?vel észrevettem, hogy tetszem a f?nökömnek. Volt nap, mikor úgy éreztem, hogy ki akar velem kezdeni, de aztán a következ? nap rideg volt és távolságtartó. Én már a legels? pillanattól vonzódtam hozzá, de ezt az érzést mindig elhessegettem magamtól. Aztán egyik este elindult a lavina, történt minden, ahogy történni szokott. Egy puszi, egy ölelés, aztán elcsattant az els? csók. Onnantól pedig nem volt megállás. A probléma csupán annyi volt, hogy én 23, ? 43 éves, 3 gyermekes családapa. Szerelmesek lettünk, és egyre nehezebb volt titokban tartani.

2012 novemberében felmondtam, és hazamentem Magyarországra, mert lelkileg egy roncs lettem. Tudtam, hogy ez nem a realitás medrében ringatózó románc. Tudtam, hogy sosem hagyná el  a családját miattam, és ha megtette volna, én nem engedtem. Kínoztuk egymást. Sosem lehettünk igazán egymásé sem lelkileg, sem pedig testileg. Az otthonlét és az „élet” sem hozott változást, mert folyton csak rá gondoltam, és nem is engedte, hogy elfelejtsem. Ígért mindenfélét, csak menjek vissza hozzá. Nem tettem.

Aztán egyik délel?tt jött egy üzenet t?le, hogy Magyarországon fog tartózkodni pár napot, és megkért, hogy legyek  vele. Nem gondolkoztam. Végre eljött az id? – gondoltam. Teret akartam engedni végre az érzelmeknek, aztán elengedni örökre. Együtt töltöttem vele egy éjszakát. Gyönyör? volt. És b?ntudatos. Életemben nem voltak ennyire vegyes érzések bennem. Mocskosnak éreztem magam, de fülig ért a szám. Nem tudtam meghatározni, miért fojtogat a sírás. Örömkönnyek-e vajon ezek, vagy.. Aztán elbúcsúztam, és kisétáltam a villából. Az ezt követ? egy hónap katasztrófa volt.

Hiányzott, és még jobban akartam, mint el?tte. Egyik reggel azt mondtam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább. Megmondtam neki, hogy többet ne hívjon, ne írjon, hagyjuk egymást békén, mert... 2 hétre rá én már Svájcban próbáltam elfelejteni. Nehezen ment, mert sokáig ugyanúgy üzent napjában többször is, és hiába fogadkoztam, volt, hogy én is megkerestem ?t. 2 év eltelt. És még most is ugyanott tartunk. Nem tudjuk egymást elengedni. Miért van ez? Nem láttuk egymást azóta, hogy én eljöttem a hotelb?l. Úgy érzem, nem tudok addig kapcsolatot kialakítani mással, míg ? akármilyen szinten jelen van az életemben.

Mikor lesz vége? Tehetek én is valamit érte? Hogy értesse meg az eszem a szívemmel, hogy tovább kell menni, mert ez nem a realitás medrében ringatózó románc??

Tisztelettel: Reni

Kedves Reni!

A tiltott gyümölcs édes, b?ntudattal teli, de mindennél jobban vágyakozunk utána. A levelében ott van ez a vágyakozás, de nagyon er?sen a realitás és a felel?sségvállalás is. Ez utóbbi okozza a b?ntudatot. Úgy érzem, hogy itt nem csak egy morális beállítódásról van szó: egy családos emberrel folytatott viszony gyötrelmeir?l, akinek ráadásul ismeri a feleségét, a gyerekeit, hanem a saját maga sorsa iránti felel?sségr?l is. Érzi azt, hogy ahhoz, hogy tovább léphessen, le kell mondania err?l a kapcsolatról. A másik fél önzése, a magáéhoz hasonló vágyakozása nem engedi, hogy ezt megtegye. Mert mit tud egy ilyen románc? Fenntart bennünk egy idealisztikus képet a másikról, egy tökéletes kapcsolatról, arról, ami lehetne bel?le, ha megvalósulhatna. Könny? két napra a legjobbat nyújtani magunkból, de hiba feltételezni, hogy a hétköznapok is ilyenek. Sokszor vágyunk erre. És semmiképpen sem akarok a szerelem ellen beszélni. De koromból fakadóan azt is tudom, hogy a szerelem elmúlik, és utána átveszi a helyét valami egészen más, mély szeretetkapcsolat – jó esetben -, de ezért tenni kell. El kell benne fogadni a másikat sz?röst?l-b?röst?l, a hibáival együtt. Ja, és hogy el ne felejtsem: saját magunkat is látni kell a kapcsolatban, a hibáinkkal együtt. Azt érzem, hogy amiben Maga van, az már csak a vágy. Nem kizárólag szexuális értelemben, hanem az ideális utáni vágyakozásban, a „lehetne” utáni vágyakozásban. De akkor képtelenség a mában lenni, és észrevenni magunk körül a többi embert, más férfi közeledését.

Azt nem tudom megmondani, hogy mikor lesz vége. Úgy érzem, hogy megvan Önben a képesség, hogy reálisan lássa ezt a kapcsolatot. És azt is tudja, hogy nincs kifutása, mert ez az ember nem hagyná el a családját. Érdemes azt megnéznie, körbejárnia, hogy Ön miként van benne ebben a kapcsolatban, mi az, ami benne tartja. Hiszen én most csak általában írtam le, amit gondolok err?l. De a személyes nehézségek mindig egyediek. Ehhez érdemes leülni egy pszichológussal, és célzottan ezt a problémát körbejárni. Erre 3-4 alkalom is elég lehet, nem kell hozzá feltétlenül terápia. Bátorítanám, hogy vegye igénybe ezt a lehet?séget, sokat segít, ha valaki tükröt tart elénk. Kedves Reni! Maga sok mindenben képes volt kézbe venni az életét, ebben is sikerülni fog!

Üdvözlettel: Andrea