Az ötéves lányom érdekl?dik a másik nem után - sokszor rajtakaptuk, hogy puszilgatja és fogdossa a másik nemi szervét. Hogy tudnám neki elmagyarázni - anélkül, hogy ? sérülne -, hogy az egy "tiltott gyümölcs"? És majd eljön annak is az ideje, hogy ? foglalkozhat vele. Köszönettel és reménnyel várom válaszát.
"Tiltott gyümölcs" - óvodáskorban
Kedves Szül?!
Gyermeke abban az életkorban van, amikor feler?södik a szexuális érdekl?dés. Az, hogy a saját nemi szervét nézi, ismerkedik vele, és ugyanezt teszi az ellenkez? nem? társával is, teljesen érthet?. Kíváncsi, és a tapasztalat útján keresi a válaszokat. Ebben egyszer?en és nyíltan tud irányt, keretet adni szül?ként, ha beszélget vele. Azt, hogy mikor, mit szabad, illik mutatani, vagy tenni a másikkal, a feln?ttekt?l kell megtanulnia. Ha nincs megszégyenítés, bántás, vádlás benne, akkor nem okoz gondot, hogy szabályozni próbálják, és kereteket mutatnak neki: mit szabad vagy mit nem.
Azt érdemes végiggondolni, hogy amit kipróbál, mennyire feln?ttes dolog, mert az is lehet a háttérben, hogy látott valami szexuális tartalmú dolgot (akár él?ben, akár filmen, újságban), amit nem tud értelmezni, és a valóságban próbálja megérteni. Erre azért érdemes külön figyelni, mert olyan helyzeteket eredményezhet, amelybe valójában nem akar belekerülni, így küls? nyomásra hajlamosabb, és szorongással járhat. A közvetlen beszélgetés és a kislányára való figyelem mindenképpen segít a helyzeten.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
