Van egy lányom, aki márciusban tölti be a 13. életévét. Januárban a barátn?méknél jártunk, ahol a lányommal egyid?s keresztfia is jelen volt, akit pici kora óta ismerek, még kicsi korukban játszottak is együtt, csak ?k már erre nem emlékeznek, id?közben külföldre költöztek. A net csodájának köszönhet?en :) felvették a kapcsolatot egymással, és a sok beszélgetés után megtörtént a fiú részér?l a nagy kérdés, hogy együtt járjanak. Érdekelne egy hozzáért? szakember véleménye, hogy helyes hagyni ezt a dolgot így, hogy lényegében a távolság miatt csak írogatni tudnak egymással, de lényegében ?k ezt együtt járásnak nevezik?! Hagyhatom-e ezt a dolgot így menni a maga kis medrében, vagy ez így mennyire helyénvaló ilyen fiatalon? Hozzáteszem, pozitív hatással van a lányomra, jobban tanul, érdekes módon jobban koncentrál dolgokra, mint ezel?tt.
Tini távszerelem?
Kedves Anyuka!
A tinikr?l a legáltalánosabb információ, amit tudni érdemes, hogy amit tiltanak, azt biztosan megpróbálják. Ezen a logikán elindulva azt gondolom, hogy a tiniszerelem visszafogása inkább az Önök kapcsolatára, az ?szinteség rovására menne, mint a kés?bbi helyes párválasztás irányába. A fiatalok ebben az id?szakban vágynak az ellenkez? nem?ek pozitív visszajelzésére, és mindenfajta meger?sítésre. F?leg, ha jó hatással vannak egymásra, motiválják egymást, akkor az együtt töltött id?, mégha virtuális is, a kezdete lehet annak a gyakorlásnak, aminek a végén megtalálja lánya a párját. Az általános iskola végén amúgy is félelmek is kapcsolódnak még a párkapcsolathoz, saját testhez, n?i szerephez, így sok esetben választanak olyan szerelmet, ami nem beteljesíthet? (híres személy, tanár, messze él? ismer?s), ami jelen esetben is fennáll. A virtuális találkozások egyfajta biztonságot is adnak, hogy kés?bb, a saját tempójában személyes találkozásokra váltson. Ameddig mesél, és megosztja a dilemmáit, örömeit, bánatait, addig beszélgessenek, és a kapcsolatban haladva tud majd mellette lenni, mikor döntést kell hozni, vagy csak vigasztalni.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
