Több személyiségem lenne?

Kedves dr. Bárdos Kata, disszociatív személyiségzavarral kapcsolatosan kérném ki véleményét. 32 éves n? vagyok, és néhány éve már (kb. 5-6 éve) kapok olyan visszajelzéseket, hogy miért mondtam ezt vagy azt... én pedig furán nézek, mert nem is emlékszem, hogy mondtam volna bármit is (az utóbbi id?ben figyelem ezeket a helyzeteket, és az t?nt fel, hogy ezt követ?en úgy érzem kicsit, mintha kikapcsolna az agyam, mintha megpihennék, csak úgy magam elé révedve -ilyenkor szokott nagyritkán el?fordulni ilyen észrevétel).
Gyanakszom az el?bb említett betegségre, habár nem érzem magam passzív, érdektelen embernek f? személyiségemben, s?t... Úgy érzem, hogy nem szabad megállnom, önismereti fejl?désben sem (ezért mindig olvasok valamilyen pszichológiai könyvet - ezek érdekelnek a leginkább, rendszeresen a testmozgás, jógázom, stb.), ill. egzisztenciálisan úgy érzem, hogy ki kell építenem a saját életemet.
Tény, hogy hajlamos vagyok a melankóliára, édesanyámtól átvett dologról lehet szó, ugyanis skizofrén beteg születésem óta. A gyerekkorom ebb?l adódóan nehézkesre sikeredett, gyakran vert, és instabil volt idegileg, talán ez a tünet annak is köszönhet?, hogy menekülök valami el?l, ezért több személyiségem lenne? Negatív önértékelés, n?iség szorongásos megélése, ami gyakran
felbukkan, mint érzet. El?re is nagyon köszönöm válaszát!

Kedves Anonymous!

Megtisztelt, hogy személyesen nekem írt. Engedje meg, hogy én is egy személyes megjegyzéssel kezdjem a válaszomat:

Nem vagyok nagy híve a diagnosztizálásnak, szerencsére vannak olyan irányzatok, melyek nem törekszenek a beskatulyázásra. Minden ember egyedi és megismételhetetlen – ezt biztosan állíthatom két, egypetéj? gyermek anyjaként. Még ennél is kevésbé vagyok híve saját magunk diagnosztizálásának. Választunk/találunk egy betegséget, mellyel elkezdünk azonosulni. Felismerjük a tüneteket magunkon, és ez egyre jobban meghatározza a viselkedésünket. Tehát nem a betegség miatt viselkedünk így vagy úgy, hanem a kialakított diagnózis kényszerít minket.

Nehéz dolga van annak, aki skizofrén anya mellett n? fel. A gyerek sokáig a szül? szemével észleli a világot, és ha ez az észlelés torz, akkor a gyerek is torz, hamis képet szerez. Feln?ve szaporodnak saját tapasztalatai, melyek segítenek korrigálni a kialakult torz világképet. Az érzelmileg instabil szül? mellett nehéz egészségesnek maradni, de érdekes módon ez sokaknak sikerül.  Úgy t?nik, Ön is jól áll ezzel, hiszen nem azonosult édesanyja betegségével, feln?ttként jól látja, mi volt nehéz gyerekkorában és miért. A támogatás, biztatás hiánya, a verés, kiszámíthatatlanság miatt lehet szorongó, lehetnek bajok az önértékelésével, lehet szomorú, bizonytalan stb.

Több személyiség? Nagyon ritka! Szinte valószín?tlen a leírása alapján. A révedez? kikapcsolás inkább arra utalhat, hogy valamivel nagyon el van foglalva, ilyenkor visszavonul a külvilágtól és befelé figyel. Ez sem jelent betegséget, hanem inkább azt, hogy sok bels? munkára van szüksége. Sajnos az önismeret, a személyiség nem fejl?dik az elolvasott könyvekkel arányosan, inkább rontanak a helyzeten.

A saját élete mi lenne? Feln?tt élet, önállóan, szembesülni a külvilág elvárásaival, visszajelzéseivel?  Nehéz feladat! Nagy bátorság kell hozzá! Kellenének közösségek, ismer?sök barátok. Jógázni csoportban, mozogni másokkal együtt! Érdemes lenne olyan közösséget keresnie, ahol hasonló nehézségekkel küzd? emberek ülnek össze, és egy vezet? segítségével dolgoznak saját magukon, ilyet akár a Mindennapi Pszichológia hirdetései között is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata