Hirdetés

"Tombol, rúg és harap, ha nem értjük, mit szeretne"

Unokaöcsém harmadik gyerekként jött a családba két n?vére mellé. Húgom elmondása szerint egyéves koráig egy "álom" gyermek volt, majd elkezdte feszegetni a saját és a család határait is. Nyughatatlan, akaratos és konok, senkire nem hallgat.
2,5 éves korában súlyos vesebetegséget diagnosztizáltak nála, amire jelenleg is szteroidot kell szednie, állapota folyamatosan hullámzik. Emellett cöliákiát állapítottak meg nála. Jelenleg 3,5 éves és még nem beszél, de mindent megért. Kivizsgálták és nem találtak szervi okot, így logopédushoz járnak beszédfejlesztésre-indításra. Több cikket is olvastam a beszéd kés?i indulásáról, melyben több okot is felsoroltak, mint hogy nem beszélnek a gyerekhez eleget, családi trauma vagy esetleg értelmi fogyatékos, halláskárosult vagy a családban jellemz? a beszéd kés?i indulása... de ezek közül egyik sincs meg az unokaöcsémnél. Mi lehet még az oka? Hogyan lehetne ezt még tovább vizsgálni?
Úgy gondolom, hogy az unokaöcsémet nagyon frusztrálja ez az állapot, van, hogy tombol, rúg és harap, ha nem értjük, mit szeretne. N?vérei (12 és 9 évesek) is nagyon igyekeznek segíteni abban, hogy ki tudja fejezni magát, de ez mindenki számára nehéz. Kérem, adjanak tanácsot, hogy a fentieken túl mivel lehet ezt az állapotot javítani, fejleszteni?


Kedves Hajnalka!

Valóban, ahogy Ön is írta, a legfontosabb, hogy kiderüljön, mi áll a beszédfejl?dés elmaradása mögött. Nem tudom, hogy milyen vizsgálatokon vannak túl, de ilyen esetben a hallásvizsgálat nagyon fontos kiindulási alap. Utána javasolt gyermekneurológust felkeresni, és azt kiegészíteni fejl?déspszichológiai vizsgálattal. Így kapunk egy keresztmetszeti képet a gyermek aktuális fejl?désér?l, ami sok fontos támpontot mutathat. Fontos kérdés, hogy a beszéd elmaradásának következménye a viselkedésbeli probléma, vagy esetleg egy komplexebb kórképpel állunk szemben, aminek része a beszédfejl?dés zavara. Ezt alapos vizsgálat tudja csak kimutatni, és vannak olyan fejl?désre ható állapotok, amire három éves kor el?tt nem is szokott fény derülni. Mivel pontos diagnózis nélkül nem lehet fejleszteni sem, ezért mindenképp az els? lépés a tünet okának feltárása. A beszéd elmaradása lehet csupán egy tünet, így lehet, hogy nem elég csupán annak a fejlesztése.

A Korai Fejleszt? Központhoz tudnak fordulni, illetve a gyermek háziorvosa fog tudni Önöknek segíteni, hogy az Önök közelében milyen segítség található.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.