20 éves lány vagyok, 17 éves koromban vesztettem el a szüzességemet az els? barátommal, akivel 2 évig voltunk együtt. Sosem volt vele orgazmusom, de neki soha nem tudtam err?l beszélni. Ezután a nálam sokkal id?sebb autóvezet? oktatómmal bonyolódtam szeret?i kapcsolatba (? családos). Az els? együttlétünkkor csak orális szex volt közöttünk és orgazmusom lett, amit?l azt gondoltam, ? az igazi. A közösülés ugyanúgy nem jó vele, de az érzéseim mindent felülírtak. Kés?bb rávett, hogy próbáljak meg önkielégíteni, és az önkielégítés egyre jobb lett. Teljesen rákattantam arra, hogy magamhoz nyúljak, és az együttlétek is sokkal jobbak lettek. Nagyon sok bókkal halmoz el, hogy milyen isteni testem van, milyen jó velem szeretkezni, segít szexybben öltözni, rábeszélt egy intim piercingre is, és ez mind nagyon sok önbizalmat adott. Egyre merészebb kalandokba mentem bele. Belevitt többes szexbe is más pasikkal, de izgalmat itt is a bókok miatt éreztem, és attól, hogy milyen hatást váltok ki a pasikból. Utoljára rábeszélt, hogy találkozzunk egy párral. Szex közben többször összeértünk a lánnyal, egy párszor simogatott is, de én inkább elhúzódtam. Kés?bb iszogattunk, beszélgettünk, és kettesben maradtam vele. A fels?m volt csak rajtam, és a lány megkérdezte, hogy megnézheti-e a piercingemet. A csiklóm el?b?rében van. Miközben kérdezgetett róla, simogatta, és nagyon vegyes érzés volt, mert izgató volt. Leblokkoltam, és ? folytatta, majd megcsókolt. Visszajöttek a pasik, és amikor meglátták, mit csinálunk, sajnos nekünk estek, és vége lett. Utána újból csókolóztunk, és megint nagyon izgató érzés volt. Egy pár nap múlva találkoztunk, beültünk egy kávézóba, de nemsokára nálam kötöttünk ki, és egymásnak estünk. Utána b?ntudatom volt, de újra találkozni fogunk, és tudom, hogy akarom is. Egy cip?ben járunk, a
pasi, akivel a páros randin volt, a szeret?je, és családos, úgyhogy tulajdonképpen mind a ketten szinglik vagyunk. A szeretkezés nagyon jó volt vele, és sokkal természetesebb volt ?t kielégíteni orálisan, mint a pasikat, pedig el?tte sokat agyaltam rajta, hogy mi lesz, ha... Ez azt jelenti, hogy leszbikus vagyok?
Tudom, hogy akarom
Kedves Kérdez?!
17 éves korában minden lány tapasztalatlan, aki addig még nem élt szexuális életet. Különösen akkor, ha addig nem volt tapasztalata az önkielégítésben sem. Ez is okozhatta, hogy nem volt orgazmusa, de okozhatta ezt a partner tapasztalatlansága, esetleg az önzése is. A különböz? szexuális kapcsolatokban, kalandokban egyre többet tanulunk meg magáról a szexr?l, és saját magunkról is. Megismerjük a saját testünket, igényeinket, vágyainkat, amit?l egy következ? kapcsolatban már jobban tudjuk, hogy mit szeretnénk, mi okoz örömet. Életünk során sokféle szexuális tapasztalatra teszünk szert, melyek között szerepelhetnek azonos nem?ekkel szerzett élmények is. Ezek sokat segíthetnek az orgazmus megélésében, és abban is, hogy tudja, mi okoz örömet magának. Ett?l nem biztos, hogy leszbikus, az sem, hogy biszex. Ez attól is függ, hogy tudja-e, akarja-e alkalmazni tapasztalatait férfiakkal, vagy a jó élmény ezután a n?khöz köti. Tudnia kell, hogy az orgazmus a jó szex lényege, és nem igazán min?sülhet egy kapcsolat jónak, ha az egyik fél nem él át orgazmust. A partner sokat tehet ezért, f?leg egy fiatal, tapasztalatlan társ esetében.
Javaslom, hogy ne akarjon most valamilyen tudatos döntést hozni. Legyen nyitott más kapcsolatokra, legyenek bármelyik nemb?l, és kialakul majd, hogy miben érzi jól magát. Lehet, hogy mindkét irányban nyitott lesz, és sokféle kalandot él majd át. Ha nem t?z magára bélyeget, akkor a világ sem bélyegzi meg.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
