"Tudtad, hogy ?t választottam volna"

23 éve vagyok n?s. Három egészséges, csodaszép gyermekünk van. Mégis boldogtalanok vagyunk. Az utóbbi id?ben az agyagi gondjaink is megoldódtak. De el?tte is elég szépen éltünk (anyagiakat nézve). Mindketten a családért gürcölünk... hogy mindenük meglegyen.
A boldogtalanság oka: feleségemnek el?ttem volt egy nagy szerelme, de az otthagyta... (mint kés?bb kiderült, anyukája kérésére). Majd jöttem én. Majd a gyerekek. De néha-néha az orrom alá lett dörgölve: "Tudtad, hogy ?t szeretem. Tudtad, hogy ?t választottam volna. Tudtad, hogy nem te kellettél. Csak azért mentem hozzád, mert "er?ltetted". Soha nem leszel a "favoritom"....stb.
Pár éve kijár dolgozni külföldre. Skype-on tartjuk a kintléte alatt a kapcsolatot. Egyszer, hazajövetele után (tudom, hogy nem volt szép, de éreztem, hogy valami történt ott kint) belenéztem a skype-jébe. Hát.... Volt mit olvasnom.... A lényeget írom csak le. Az egészet egy akkori "barátn?vel" írkálta. Le volt írva, hogy milyen er?s érzelmek f?zik még AHHOZ a személyhez. Mikor meglátja az utcán, a szíve felgyorsul. A torka összeszorul. Még mindig ? van ott bent. Csak sajnos velem elszarta az életét (szóról szóra). Mondtam neki: Jó. Váljunk el és akkor mehetsz ahhoz az emberhez. Akihez ennyi érzelem f?z (pedig anno otthagyott). A válasza: Nem akarom felborítani az életét. ? is n?s. Van kett? családja.
Értelek. De akkor velem hogy tudsz élni? Velem élsz, de az iránt az ember iránt érzel "vonzalmat, szerelmet"!? Ez nem normális. (Az id?sebbik lányunk azt mondta, ha vele a férje ezt csinalná, ? kirakná.
Én miert nem teszem ezt? Mert szeretem. Ezek után volt nálunk két pszichológus barátunk. Kett?-kett? szót mondtak. Neki: Tisztelje férjét. Nekem: Bízz feleségedben.
Annyira, amennyire helyre is jött a kapcsolatunk. De ezek után is csak-csak megfogom, hogy hazudik nekem. Minél s?r?bben (nevetséges választ ad: á, ez csak egy kis kegyes hazugság).
Tudom, senki nem tökéletes. Nekem is vannak hibáim. De igyekszem odafigyelni magamra.
Kérdésem: Hogyan tovább???

Egy szomorú férj

Kedves Szomorú Férj!

"Tisztelje férjét. Bízz feleségedben. -  Annyira, amennyire helyre is jött kapcsolatunk." Ennél sokkal többet én sem tudok ehhez hozzátenni, legalábbis szerintem nem lenne értelme. A kapcsolatuk olyan alapokra épült, amelyek meghatározták kés?bbi alakulását is - most úgy írja le, mintha ennek mind a ketten tudatában lettek volna. (Persze sokszor csak utólag látja meg az össezfüggéseket az ember, hogy mi mib?l és hogyan következett). Az alaphelyzetb?l elmondása szerint sokminden szépet és jót kihoztak - egy anyagilag kielégít? közös életet, és három szép gyermeket felneveltek.

Ha mindkettejükben van még er?, hogy a szül?szerepen túl ismét párként értékeljék újra a kapcsolatukat, a kezd?sorban idézett két tanács jó alapot szolgáltathat a munkához. Mit jelentenek ezek a sorok Önöknek? Mit a férj tisztelete, mit a feleségnek szavazott bizalom? Mit várnak még a kapcsolatuktól - és minek a hiányát, elvesztését, soha-nem-birtoklását képesek végleg elengedni? A szeretet fontos, de nem elég, ahogy Pál Ferenc atya, mentálhigiénés szakember, családterapeuta bölcsen megfogalmazza. Ön egy érzékeny, lelki dolgokra is odafigyelni képes ember - ez nagy érték. Érdemes lenne ezt párterápiában kiaknázni, ha erre a felesége is nyitott. A házasságuknak, és mindkettejüknek külön-külön is nagyon jót tehet.

Üdvözlettel

Simon Sarolta