Tudtuk, hogy nem szabad...

Egy pár éve eléggé megromlott a házasságom, és megismertem egy férfit. Eleinte csak beszélgettünk, majd egymásba szerettünk. Tudtuk, hogy nem szabad, de nem bírtunk tenni ellene. Tervezgettük a közös jöv?nket, de gyermekeim vannak, így nehezebb elválni. Hosszú id?n keresztül csak ritkán és rövid id?re találkozhattunk kettesben, de együtt dolgoztunk, így napközben rengeteget beszélgettünk. Én takarékoskodom szükség esetére, de valahogy ? sosem tette, pedig éreztem, hogy nagyon szeret. 2,5 évig voltunk együtt, majd egy nap azt mondta, amikor egyik alkalommal nem tudtuk egymást romantikusan felköszönteni, hogy úgy érzi, nem bírja tovább. Próbáltam beszélni, hogy tartson még ki egy kicsit, már nem kell sokat várni, de azt mondta, hogy nem tudja, hogy szerelmes-e belém még, illetve hiába szeret minket, ha nem tudja megteremteni az anyagi feltételeket, hogy a gyerekeknek ne kelljen nélkülözniük. Azt is mondta, az a baj, hogy túlságosan akarom és ne kérdezzem állandóan, hogy mit akar, majd ha eldöntötte, szól. 3 hete mondta, hogy a következ? héten megbeszélünk mindent, de nem így történt. Ma mondtam neki, hogy azt mondta, beszélünk, de nem így lett. Egyáltalán nem is reagált rá,  úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Nem beszél rólunk. Nem mondja, hogy hiányzom-e, hogy szeret-e, de azt sem, hogy nem. Egyedül annyit kérdezett, hogy szerintem miért hordja még a közös medálunkat és egy gy?r?t, amit t?lem kapott?
Egyik nap kedves velem, másik nap hideg. Minden este ír, ha hazaért, vagy miel?tt elalszik. Ha elutazik, apró ajándékot hoz a gyerekeknek, nekem adja az utolsó csokiját, mert tudja, hogy szeretem, meglátta, hogy a kerékpáromra vettem kosarat és magától felszerelte ebédszünetben. Mindig a lottó f?nyereményben "bízik", bár szerintem ? is tudja, hogy elég csekély esélye van ennek. Egyik nap azt írja, hogy napsugár, másik nap pedig csak annyit mond, hogy hello, mint egy idegennek.
Nekem már csak egy hajszál hiányzik a váláshoz, de rettenetesen félek, mert a férjem megfenyegetett, hogy elveszi a gyerekeket, és nincs elegend? félretett pénzem, hogy ki tudjak bérelni egy lakást és megfelel? körülményeket tudjak biztosítani a gyerekeknek. Most pedig egyedül maradtam és nem mond semmit, pedig muszáj lenne tudnom, mert ha már nem szeret és nem kellek neki, akkor inkább maradok boldogtalan, de akkor nem teszem ki a gyerekeket ilyen procedúrának. A gyermekeim a legfontosabbak számomra.
Ön mit tudna javasolni? Érdemes-e egyáltalán foglalkozni még a "nagy ?"-vel, vagy inkább felejtsem el? A férjemr?l nem írtam, de már megismerkedésünk el?tt sem volt túl jó a kapcsolatunk. El?re is köszönöm válaszát!

Kedves Hölgyem!

Els? körben javaslom, olvassa át a levelét úgy, mintha egy barátn?je írta volna Önnek ezt a levelet. Ön mit mondana neki?  Ha elképzelte a válaszát, még pár szempontot adnék Önnek, ami segíthet a választásban. Mib?l érzi, hogy szereti a párja? Ön mit vár egy kapcsolattól? Mit nem ad meg Önnek a férje, ami miatt nem érzi magát boldognak? Az új kapcsolat miben nyújt Önnek többet, mint a házasság?

Ezek mellett két fontos szempontot kell mérlegelnie: vajon azok az el?nyök meglennének-e a mostani kapcsolatában, ha els?dleges kapcsolat válna bel?le? Gyakran látjuk ugyanis, hogy egy kapcsolat varázsához nagyban hozzájárul, hogy nem gy?rjük együtt a mindennapokat, hanem a jobb pillanatok jutnak egymásnak. A másik, megfontolandó szempont, hogy vajon melyikük szeretné jobban ezt a kapcsolatot. Azt írta, hogy a pénz Ön gy?jti. Miért? Ha jól értem, a párja az anyagi feltételekhez köti a kapcsolat beteljesülését, mégis ezért inkább Ön tesz. Ahogy pedig realizálódna a válás, a párja kihátrál. Vagy legalábbis látványosan elbizonytalanodik. Megfontolandó egybeesés. Illetve ha jól értem, a gyerekek ismerik a párját, és a férje is tud a történtekr?l. Így már kitette egyfajta procedúrának a gyerekeket, mégis, az ? nyugalmukat hozza fel szempontként, amikor a férje mellett teszi le a voksát. Kérdésként merült fel bennem, hogy ebben a helyzetben van-e olyan, hogy maradok a boldogtalan házasságomban. Úgy látom tehát, hogy a család minden tagja érintett, így akárhogy is dönt, mindenképpen változás várható az életében.

Egészen biztos, hogy nagyon sok szempontot kell mérlegelni egy ilyen döntés esetében, amik egy része nem feltétlenül érzelmi alapú.

Üdvözlettel,

Kovács Réka