A 2 éves lányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ő egy nagyon aktív gyerkőc, tele energiával. Nagyon barátságos, az idegenekkel is, az utóbbi időben túlságosan is az. Ha megyünk sétálni vagy játszótérre, van, hogy csak úgy odamegy másokhoz, megfogja a kezüket, felveteti magát, vagy pl. a játszótéren nem engem kér hogy segítsek beszállni a hintába, hanem mást, aki ott van. Én rontok el valamit? Nem bízik bennem a gyerekem? Vagy ez normális dolog? Nem tudom mit tegyek. Lehet, hogy túl szigorú vagyok vele?

Kedves Anyuka!

A kétéves időszak a dacról és az önállóságról szól a leginkább. Ebben a korszakban fejlesztik ki a gyerekek, hogy saját akaratukat, saját személyiségüket kifejezzék és érvényre juttassák. Ez általában együtt jár azzal is, hogy ellentmond, ellenáll, eltávolodik a szülőtől. Fontos, hogy erre meglegyen a lehetősége, mert itt biztonságos keretek között, az Ön háttérbázisával gyakorolhatja a kapcsolatteremtést, a másokba vetett bizalmat. Így egy ilyen “elhagyás” után nagyon fontos az is, hogy rossz érzés nélkül, elfogadással és bátorítással fogadja vissza. Mert a biztos bázis azert mindig az anya. Próbálja meg felidézni azokat a helyzeteket, amikor Ön ad neki támaszt, biztonságot, szeretetet. Így mikor elbizonytalanodik, hogy valamit rosszul csinált, akkor könnyebb elhinni, hogy ezzel az elengedéssel segíti őt. Ha nem lenne bizalma Ön felé, vagy nem tudna felidézni ilyen egymásratalálásokat, akkor gyermekében sem lenne bizalom egy másik ember felé. 

Emellett persze fontos azt is megtanulnia, kivel mennyire legyen bizalmas, de ez inkabb egy tudatosabb, fejben eldöntött kérdés lesz, hogy mennyire legyen óvatos. Ön látja az aktuális helyzeteket, hogy tudja-e kislánya, hova fordulhat, ha tényleg baj lenne, vagy meddig mehet el egy idegennel, így Önnek kell ebben a határt megtalálnia. De a barátkozás és nyitottság önmagában egy nagyon jó tulajdonsága, amely a későbbiekben is segíteni fogja őt, pl. kortárs közösségben.

Üdv, S. Sára