Túlságosan igényli a babusgatást

Párom nyolc éve elvált. Van két gyermeke, akiket az édesanyjuk nevel élettársával. Hozzánk kéthetente hétvégén jönnek a gyerekek, illetve tanszünetekben. A gyerekek elmondása alapján jól megvannak otthon, nincs semmi gond. A 11 éves nagylányon azonban mégis azt vettük észre, hogy amikor itt vannak, édesapját is és engem is egész nap csak ölelget, puszilgat. Ha az én szüleimhez megyünk velük vagy párom édesapjához, ugyanez a helyzet. Mindenkit puszilgat, ölelget, mindenkihez bújik. Pár éve ez még nem volt felt?n?, azonban most egy kicsit aggódni kezdtünk. Úgy gondoljuk, hogy a abban a korban van, amikor a többieknek inkább már az is "ciki" ha valamelyik szül? megpuszilja, nemhogy még ? adjon.
Kérdésünk az lenne, hogy ez egy elvált szül?k gyermekénél természetes vagy valami más állhat annak hátterében, hogy ennyire igényli a babusgatást?
Válaszát el?re is köszönjük!

Kedves Levélíró!

Nem tudom biztosan megmondani, hogy ez mib?l jöhet – legkevésbé azt, hogy köze van-e az „elváltsághoz”.

Az egyetlen gondolatom nekem is a kiskamasz korhoz kapcsolódik. Ha egy gyermek közeledik a kamaszkorhoz, amikor természetesen távolságot vesz a feln?ttekt?l, el?tte lehetséges egy olyan lelki folyamat, amikor érzi a változást, de ragaszkodna a kislánysághoz, és ez regresszív viselkedést eredményez. Ugyanakkor elképzelhet?, hogy valamiért feler?södött benne egyfajta félelem a feln?ttek elvesztését?l. Ez gyakran azzal a korszakkal függ össze, amikor a gyerekek el?ször szembesülnek azzal, hogy születünk és meghalunk. Ez életeseményekt?l függ?en mindenkinél más-más korban jelentkezik.

Próbáljanak meg beszélgetni vele, hogy mit jelent neki ez a ragaszkodás. Nem faggatózóan, hanem mindenképpen elfogadóan. Jelezve az is finoman, hogy ez Önökben milyen érzést kelt.

Hátha megnyílik, és elmondja, mit is érez, van-e valami gondja.

Üdvözlettel: Majoros Andrea