Túlságosan magunkhoz láncoltuk?

Kislányom 10 és fél éves. Édesapjával rendezett körülmények között neveljük. A szül?i kapcsolatunk kiváló gyermekünkkel. Közlékeny velünk, problémáit megosztja, mi jól tudjuk motiválni, érdekl?d?, jó tanuló. Ami viszont problémaként jelentkezik: évek óta vita tárgya, hogy nem szeretne a vidéken él? szüleimhez, azaz a nagyszül?khöz menni nyáron. El?ször 4 éves korában aludt úgy nagyszül?knél, hogy mi, a szülei nem voltunk ott. Kezdetben nyaranta kétszer két hetet töltött ott, majd aztán ez egyre csökkent. Apukájával dolgozunk, de évek óta megpróbálunk más lehet?ségeket találni.  Idén egy hétr?l, vagyis öt munkanapról van szó (a nyár többi részét sikerült másohogyan megoldani), de már ez is kezd totális kudarcba fulladni. Az én okos, 10
éves nagylányom sír, amint nincs valami elfoglaltsága, akkor rögtön az összes lehetséges fórumon (e-mail, sms, viber) üzen, hogy mennyire hiányzunk neki és ? ezt nem bírja ki.
Szüleim nyugdíjas pedagógusok. Délel?ttre kézm?ves elfoglaltságra viszik, délutánra is igyekeznek neki programot találni. Édesanyám 70 éves, édesapám 76, de igyekeznek a t?lük telhet? legtöbbet megtenni. Én viszont úgy látom, hogy a helyzet egyre rosszabb. Nagyon el vagyunk szomorodva, mert azt látjuk, hogy ez így senkinek sem jó. Els?sorban a lányunknak, de a nagyszül?knek és nekünk sem. Anyukám véleménye szerint mi, a szülei vagyunk hibásak, hogy túlságosan magunkhoz láncoltuk és túlságosan sokat "szórakoztatjuk", amit ?k, nagyszül?k nem tudnak felülmúlni.
Való igaz, mi arra rendezkedtünk be, hogy a mindennapokban mindent hármunknak kell megoldani (a nagyszül?k messze élnek), és mindent együtt csinálunk. Ezen túl természetesen igyekszünk lányunk szellemi és testi fejl?dése érdekében a lehet? legtöbb kulturális és sport programot szervezni, amik közül amin csak lehet, a család együtt vesz részt. Két dolog, ami még fontos lehet ahhoz, hogy teljes legyen a kép: lányunk az iskolában teljesen jól beilleszkedett, vannak barátai, akikkel aktív kapcsolata van. Kis barátn?inél már többször aludt (egy-egy napot), akkor nem volt probléma.
Másrészt a szüleim között eléggé feszült a viszony. Édesapám nem igazán veszi ki a részét a teend?kb?l, ami miatt anyukám folyamatosan zsörtöl?dik vele. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez is probléma lehet, hiszen ehhez a feszült légkörhöz a lányom nincs hozzászokva. Lányunk konkrét, kézzel fogható érvet nem tud felhozni, csak azt mondja, hogy mi nagyon hiányzunk neki. Amit érzek még, hogy a nagyival ezt nem tudja megbeszélni - valószín?leg édesanyám életkora miatt feszültebben reagál ezekre a problémáira. S?t mintha azt is érezném, hogy - már nyilván kifogyva az eddigi pedagógiai eszközökb?l - kezdi afelé terelni, hogy lelkiismerefurdalást keltsen benne és inkább arra késztesse, hogy elfojtsa ezeket az érzéseit (pl. "Hagyd már anyát/apát, dolguk van" , "Legyél velem kedvesebb, mert ez már nem normális dolog!") Valóban vannak a napi programjában "üresjáratok", amikor egyedül van, hiszen koruknál fogva a szüleim azért egy bizonyos határon túl már nem tudnak alkalmazkodni. Pl. anyukám a már beprogarmozott magántanítványát nem mondja le, vagy este hamarabb otthagyja egyedül az ágyban, hogy aludjon.
Tanácstalanok vagyunk, hogy mikor teszünk jót: ha kimentjük lányunkat ebb?l a helyzetb?l, vagy ha "benne hagyjuk". Viszont azt sem szeretném, ha esetleg maradandó lelki traumákat szerezne. Másrészt a szüleimmel való kapcsolat min?sége is kezd már emiatt romlani, hiszen édesanyám részben engem is hibáztat a helyzet miatt.

Kedves Eszter!

Valóban nagyon nehéz helyzet, amikor minden irányban próbálunk megfelelni, de nem lehet. Úgy látom, hogy igyekszik jót tenni a szüleivel, akik érthet? módon vágynak az unokájuk társaságára. Igyekszik a lánya kérését is figyelembe venni, de a kett?t együtt nem lehet. Bizonyára sok oka lehet annak, hogy egy tizenéves nem szeretne egy hetet sem eltölteni a nagyszüleivel. Biztosan rosszul esik ez a nagyszül?knek, de a b?nbakkeresés nem biztos, hogy a legjobb módja a helyzet kezelésének.

Nem gondolom, hogy cél lenne egy gyerek nyári szünetének napjait programokkal telet?zdelni, nem az a cél, hogy ne legyen üresjárat. Az üresjárat nagyon jó dolog, amire egy gyereknek szüksége van. Inkább azon gondolkoztam, hogy akkor is hiányolja-e Önöket a lánya, ha nem a nagyszül?knél, hanem másnál van? Szokott-e - például táborokban - több napot Önök nélkül tölteni? Ha igen, azt hogy viseli? Ez jelezheti, hogy mennyire képes Önök nélkül boldogulni. Másik fontos szempont lehet: akkor sem szeret a nagyszül?knél lenni, ha Önök ott vannak? Ha szeret, akkor az Önök jelenléte a kulcs.

Mindezzel együtt, ha másképp nem tudják megoldani azt az egy hetet, azt gondolom, hogy egy tízéves gyereknek ezt lehet kommunikálni. Meg lehet beszélni, hogy amikor akar, írhat üzenetet, amint tud, válaszol neki, este pedig tudnak beszélni. Érthet? a szül?i igény, hogy a gyermek töltse úgy a nyarat, ahogy az neki a legjobb, de egy családban az is fontos, hogy a többieknek mi jó. Például, hogy a szül?k hogy tudják a két és fél hónap szünetet megoldani, és hogy vannak nagyszül?k, akik szeretnének az unokával lenni. Egy tízéves gyerek ezeket meg kell, hogy értse, ahogy azt is gondolom, hogy nem tartozik az érzelmi elfojtás kategóriába az önkontroll azon foka, hogy öt napot kibír a nagyszül?kkel, hogy az mindenki számára többé-kevésbé kielégít? legyen. Higgye el, egy gyerek többre is képes, ha elhisszük neki. Nem gondolom, hogy öt nap a nagyszül?kkel maradandó érzelmi traumát jelentene, pláne úgy, ha nem oda van “lökve”, hanem megbeszélik vele.

Üdvözlettel,

Kovács Réka