Tisztelt Kiss Kinga, a problémám az, hogy a 2 és fél éves kisfiam túlzottan anyás. Persze ez valamilyen szinten természetes, hiszen szinte állandóan velem van. Igyekszem ?t vinni máshová is, járunk a nagyszül?khöz, nagynénikhez, olykor-olykor más társaságokba is, heti több alkalommal van tehát egyéb közeli rokonai között is, akiket születése óta gyakran lát és szeret. Minden rendben is van, csak én legyek ott. Korábban még megérttettem vele, ha id?nként, kb.2-3 havonta egyszer elmentünk a férjemmel egy nagyobb bevásárlásra. Elmagyaráztam neki, hogy boltba megyünk, hozunk neki ruhát és játékot. Mostanában azonban kezd annyira eldurvulni a helyzet, hogy senki mással nem hajlandó csinálni semmit, bármily csábító is legyen a program. Az elmúlt két hónapban két alkalom is volt, amikor rábíztam volna a nagyszül?úkre ill.nagynénjére, és mindkét eset úgy végz?dött, hogy vissza kellett rohannom, mert ? kitartóan sírt, bömbölt és az égvilágon semmivel nem lehetett megvigasztalni, s?t, hozzászólni sem. Újabban az apjának sem enged semmit, nem öltöztetheti, nem pelenkázhatja, nem megy ki vele még az udvarra sem, ha én nem megyek. Mindent csak akkor tud élvezni, ha én is ott vagyok. Persze vannak ritka kivételek, de nagyon ritkák és olyankor is mindig szomorkás addig, amíg nem lát. Nem tudom, ez normális-e és f?leg azt nem, hogy nekem mit kellene tennem ebben a helyzetben. Az elérhet? rokonokhoz épp azért járunk rendszeresen, hogy ne csak velem legyen összezárva. Amikor csak lehet, megyünk,de pl.az én szüleim maguktól nem er?ltetik, hogy kettesben lehessenek a fiammal. Nekik is az a kényelmes, ha ott is vagyunk, akkor is teljes mértékben én foglalkozzam vele. Kérni nem fogom ?ket, mert mindig fáradtak meg nincs kedvük. De ez a helyzet meg engem is kikészít. Jelenleg éppen lázas beteg is vagyok és a fiam nem volt hajlandó kimenni a férjemmel füvet nyírni az udvarra, mert én azt mondtam, hogy pihenni szeretnék. Nem tudom, mit tegyek, hogy mindketten jól járjunk. Állandóan rettegek, milyen sebeket ejtek a lelkén, de ez nem normális és félek attól, ha most ennyire ragaszkodik, mi lesz kés?bb? Magamat már teljes mértékben elfelejthetem, sosem pihenhetek már, még akkor sem, ha lenne, aki foglalkozzon vele? Ráadásul közeleg az ovi, oda is járunk id?nként, hogy "szokja", de azon kívül, hogy fogja tudni, hol van az ovi, kik járnak oda körülbelül és milyen játékok vannak, úgy látom, nem sok haszna van a dolognak. Mármint hogy oda is járhatok majd vele 6 éves koráig, mert nem hajlandó majd ott maradni nélkülem? Talán még iskolába is beülhetek mellé a padba? Ön szerint milyen hibát követtem el?? Türelmetlenül várom és köszönöm szépen a válaszát.
