Úgy érzem, összeroppanok lelkileg és fizikailag

Én egy átlagos 13 éves lány vagyok... vagyis elméletben. Gyakorlatilag pedig kilógok a sorból, olyan szavakat használok...amiket a barátaim sokszor nem értenek... szinte nincs velük közös témám. 7. osztályba járok, és életemben egyszer sem kaptam 1-est vagy 2-est, 3-ast is nagyon-nagyon ritkán. Szóval ez az els? kérdésem, hogy vajon mit tegyek??? Ez jó? Vagy rossz-e ez egyáltalán? Meg olyan filozófiai dolgok foglalkoztatnak mint a halál... én nem akarom elhinni senkinek, hogy az elhunyt szerettem már jobb helyen vannak, arra támaszkodva, hogy senki nem tudhatja!

Teljesen elvesztettem az optimizmusomat a megértés hiánya miatt... úgy érzem, összeroppanok... mikor a nagymamám meghalt, a nagypapám hozzánk költözött... ezért én az akkor 5 éves öcsémmel kerültem egy szobába. Kisöcsémnek még pici korában Kawasaky sindrómája volt ezért 2. és 5. osztály félévt?l 6. osztály fél évéig magántanuló voltam. Még abban az évben, hogy a nagymamám meghalt, született egy másik kisöcsém... ? most egy hete lett 2 éves, másfél éves kora óta velem és a most 7 éves öcsémmel lakik egy szobában. Hétvégén, mikor "elvileg,, szabadid?m kellene, hogy legyen, én akkor takarítok magam és a két öcsém után... meg a 2 éves testvéremre vigyázok egész nap amíg édesanyám f?z... édesapám pedig vagy dolgozik vagy itthon takarít... nem tudom, mit tegyek... úgy érzem, összeroppanok lelkileg és fizikailag.

Nem tudom mit tegyek, sokszor mondtam már a szüleimnek, hogy már nem bírom, de sose vesznek komolyan. Az utóbbi id?ben néhányszor az öngyilkosság is megfordult a fejemben... nagyon kéne a támogatás és a segítség... MIT
TEGYEK???

Kedves Jázmin!

Nagyon vagány dolog, hogy írtál erre a felületre, és önállóan segítséget tudsz kérni! Amúgy is ?gy t?nik, hogy úgy alakult az életetek, hogy sokkal önállóbbá váltál, mint a hetedikesek többsége – nem csoda, hogy más dolgok (is) foglalkoztatnak, mint a barátaidat. Nagy kincs is lehet ez az önállóság, sokszor meg nyomasztó teher, igaz? Különösen, hogy az ember nagyon egyedül tudja magát érezni a feladataival is, meg a családra szakadó nehézségek sorával, ha nincs kivel megbeszélje ezeket. Szüleid meg valószín?leg olyan hálásak, hogy ezekben az embert próbáló években ilyen megbízhatóan és látszólag éretten a segítségükre voltál, hogy meg is feledkeznek róla, hogy nem vasból vagy, és gyerekként – vagy most már kamaszként – neked s szükséged van rájuk.

Mindenképpen azt javasolnám, hogy szüleiddel való beszélgetést követ?en háziorvoson vagy iskolapszichológuson keresztül keress olyan gyerekpszichológust, aki segít letenni ezeket a terheket, hogy visszatalálj az átlagos, felszabadult, jókedv? 13 éves b?rébe!

Vigyázz magadra, szurkolok Neked – Kiss Kinga