Úgy érzem, senkinek nincs szüksége rám

16 éves lány vagyok, és nem tudom, mit kellene tennem, mert szörny? hangulatingadozásaim vannak, általában elég negatívan állok a dolgokhoz, de amikor minden ok nélkül rossz kedvem lesz, szorongok, úgy érzem, senkinek nincs szüksége rám,
abszolút mell?zhet? vagyok, nem tudom, mit csináljak.  Tavaly volt az egyik legnehezebb id?szakom, az is el?fordult, hogy megvágtam magam, de utána még szánalmasabbnak éreztem magam, ezért már nem csinálom. Elég érzékeny vagyok, könnyen megbántódom, és olyankor borzasztóan szánalmasnak és üresnek érzem magam. A legrosszabb, hogy nem tudom, hogy tényleg velem van-e a baj, vagy a környezetem készít ki ennyire. Pszichológushoz nem akartam menni, de nagyon hiányzik, hogy valaki elmondja a véleményét. El?re is köszönöm a válaszát.

Kedves 16 éves!

Sokszor nem könny? 16 évesnek lenni. Ezt a kort nevezzük kamaszkornak, mely egyik az életünk során számos normatív krízis egyikéb?l. Krízis, mert az életünk minden területét érint? változások következnek, és normatív, mert az élet természetes velejárója. Ilyenkor kell szembesülnünk olyan feladatokkal, melyek az elkövetkez? éveket, a feln?ttkort fogják meghatározni. Ilyen például a szül?kr?l való leválás, a párkapcsolatok kialakításának képessége és a munka világában történ? elindulás (mostanában annak eldöntése, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”). Ezek nagyon nagy feladatok, és teljesen természetes, ha ilyenkor a lelkünk széls?ségeket él meg. Illetve gyakran nemcsak a lelkünk, hanem a viselkedésünk is. Mivel egy nagyon változatos, sok érzéssel terhelt id?szak ez, azt mondhatjuk, hogy nagyon sok minden „belefér”. Teljesen normális, ha egyik pillalantban elárasztják a negatív érzések, másik pillanatban kitör? öröm szállja meg.
Szeretném megnyugtatni, hogy amiket leír, teljesen természetes érzések, jelenségek ebben a korban. Mégis, ha jólesne egy szakemberrel is beszélgetni, nyugodtan keresse meg az iskolapszichológust.

Üdvözlettel,

Kovács Réka