Segítségét, tanácsát szeretném kérni. Van egy nagycsoportos, 6,5 éves kislányom. Apukájával fél éve romlott meg a kapcsolatunk, és 3 hónapja élünk külön. (? költözött el.) Kislányom szeptembert?l iskolás, és mindenfel?l ezzel sokkolják, hogy így meg úgy viselkedj, meg így meg úgy ne csinálj, mert te már mindjárt iskolás vagy... F?leg apuka szülei, de szerencsére messze laknak, és mára már er?teljesebben lépek fel velük szemben is, hogy fejezzék be a kritikát. Nincs rá szükség.
Viszont az óvón? jelezte, hogy kislányom az oviban sírdogált. Következ? nap már testi tüneteket produkált, hogy fáj a füle. Tudtam, hogy csak azért mondhatja, mert nem akar menni oviba. Megbeszéltem vele, és elmondta, hogy otthon akar maradni velem, ezért találta ki. Viszont nem szeretnék belemenni ebbe a spirálba, hogy otthon maradok vele, mert akkor mindig ezt az eszközt veszi majd el?, ami nem lesz jó irány. Reggelente úgy kell rólam lefeszíteni, hogy be tudjam adni a csoportba. Eddig ilyen nem volt, még kiskorában sem. Most viszont már a táncon sem szerepelt a csoporttal. Elkezdett sírni, hogy pisilni kell, nem veszi fel a ruhát, a haját sem lehet úgy, ahogy a többieknek. Csak anya öléb?l nézte a kicsiket.
Nem tudom mitév? legyek. Teljesen tanácstalan vagyok. Én ?szintén, szépen megfogalmazva beszélem meg kislányommal a válást, és hogy apukája szereti. Csak szép szavakat használok, de nem vagyok túlcsorduló sem. Minden er?feszítésem ellenére megzuhanni látom. Padlón van, és nem tudom, mi a jó, mit tegyek? Nem tudok tanácsot kérni ismer?st?l, baráttól, szerencsére nincs ilyen cip?ben senki.
Válás után
Kedves Krisztina!
Nagyon nehéz szül?ként azt látni, hogy a gyermek nem boldog. De ez is az élet része. Leírása alapján a kislánya szomorú, gyászol. Elvesztette a biztos hátteret, a szül?k - gyermekként - kikezdhetetlennek gondolt egységét, ami eddig számára a világot jelentette. Érthet?, hogy a megmaradt biztos pontba, Önbe most mindennél jobban kapaszkodik. Ezt látva, különösen nehéz lehet azt kapni, hogy már nagylány, miközben ? most inkább lenne kicsi, akire vigyáznak, babusgatják. Azt javaslom, hogy hagyjon teret ennek a gyásznak. El lehet és el is kell mondani a gyerekeknek, ami a környezetükben történik, de el kell fogadni, hogy ? gyermek. Az a folyamat, amin keresztülmentek a volt férjével, Önökben hosszú ideig érlel?dött, a kislánya pedig egyszer csak egy nagy változásnak lett elszenved?je.
Valóban, nem érdemes a mindennapokat felborítani, ha ? otthon szeretne maradni Önnel, de érdemes lehet ilyen napokat beiktatni. Több otthon töltött id?, közös programok. Esetleg el?re megbeszélten egy-egy nap kimaradhat az oviból, de ez valóban ne rajta és az aktuális pillanaton múljon. Ha a nyár után sem változik a helyzet, vagy esetleg rosszabbodna, érdemes gyermekpszichológust felkeresni. Nem érdemes el?bb, nem érdemes patologizálni egy természetes folyamatot, de ha sokáig fennáll a helyzet, érdemes lehet segítséget kérni.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
